Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A hazai női boksz legnagyobbjai jártak Hódmezővásárhelyen

Csütörtökön
kezdődött és vasárnapig tartott Hódmezővásárhelyen a Hódtói Sportcsarnokban a
junior és felnőtt női bokszolók országos bajnoksága, ahol nyolc vásárhelyi
sportoló is ringbe szállt. Szalkai Edina háromszoros magyar bajnok tanítványai,
valamint a helyi sportegyesület egyaránt kiemelkedő helyezést értek el.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság két évvel ezelőtt
hivatalosan is felvette a női ökölvívást az ötkarikás programba. A döntés után
a sportág női szakága komoly fejlődésen ment keresztül, így jövőre már
szükséges lehet a serdülő korosztály versenyeztetése is, hogy a világ
élvonalában maradjanak a versenyzők.

Hódmezővásárhelyen a junior és felnőtt női bokszolók
országos bajnokságán összessen 36 egyesület 92 sportolója állt rajthoz a négy
nap alatt és 52 mérkőzésen dőlt el a helyezések sorsa. A juniorok mezőnyében a
válogatott kerettagok, azaz a nemzetközi szinten is bizonyító versenyzők, a
vb-bronzérmes Nagy Kornélia Kitti, Csősz Nikolett, valamint Wurst Nikolett,
Fadgyas Vivien és Faragó Orsolya egyaránt aranyesélyes volt, ám a versenyt
rendező Hódmezővásárhelyi Boksz Club is felhívta magára a figyelmet.

A négy napos sporteseményen több kiváló eredmény is
született Szalkai László vezetőedző csapatában: Zaka Edit és Károly Dóra 46
kg-os súlycsoportban a junioroknál bronzérmet, Mucsi Diána 75 kg-os
súlycsoportban ezüstérmet szerzett. Felnőtt kategóriában is rendkívül
eredményesen szerepeltek a kék-sárgák, hiszen Taró Tekla és Kecskeméti Imola a
harmadik, Csáki Éva a második helyen végzett, Angyal Afrodité pedig a bajnoki
címet szerezte meg. Csapatversenyben a házigazdák bizonyultak a
legeredményesebbnek. A versenyen részt vett Csötönyi Sándor, az országos
szövetség elnöke is, aki szerint színvonalas mérkőzéseket láthatott a közönség és
a Hódmezővásárhelyi Boksz Club játékosait tekintve, valamint szervezés terén is
mindenképp kiváló minősítést érdemel.

Megszakítás