A hétvégi kulturális forgatag programjai közül idén sem maradhatott ki a komolyzene. Vásárhely testvérvárosának, Haarlemmermeer polgárainak tiszteletére adott koncertet Hegedűs Endre zongora- és Kovács Levente orgonaművész.
Hegedűs Endre Hódmezővásárhely szülötte már sokadik alkalommal lépett színpadra a helyi közönség előtt. A zongoraművész felidézte, hogy édesapja listát vezetett vásárhelyi hangversenyeiről, és 2000-ben – amikor eltávozott – számlálta a 115. alkalmat. Azóta eltelt kilenc év, és mivel minden évben többször is ad itt koncertet, a művész szerint hétvégén körülbelül a 130. estet tartotta a Fekete Sasban. Hegedűs Endre azonban még mindig tud újat mutatni. Ahogyan ő fogalmazott: egy kertészetben sincs két egyforma rózsa, úgy a zene is mindig változik.
A zongoraművész nem egyedül lépett színpadra, a nívós műsort a Zeneiskola pedagógusaival, Kónya Krisztinával, Borsos Annamáriával, Zoltán Péterrel, Pechan Szilviával és Lauer Ágnessel adták elő. A repertoárban szerepelt Puccini Bohém Élet című áriájából részlet, Weiner Peregi Verbunkja, Bartóktól az Este a székelyeknél, de Brahms Magyar Tánca is bemutatásra került.
A zongoraművész előadását megelőzően a Református Ótemplomba várták a komolyzene kedvelőit, ahol Kovács Levente orgonista játékát élvezhették az érdeklődők.
A fiatal orgonaművész Kodály szülővárosában, Kecskeméten született. Jelenleg zenetanárként dolgozik, de alapítója és tagja a 2006-ban létrejött Kovács Műhely nevű együttesnek. A hangversenyén felcsendült többek között Georg Muffat Toccatája, Robert Schumann Canonja, de eljátszotta Liszt Gyászódáját és César Franck: Sortie című szerzeményét is.