Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Heti Világgazdaság ismét meghamisítja a valóságot

Úgy tűnik, messze már az idő, amikor a Heti Világgazdaságot objektív, hiteles és mértékadó sajtóorgánumnak tarthattuk. Ma már sokkal inkább azt gondolhatjuk: az objektivitás helyébe a csúsztatások és maszatolások kisstílű újságírói trükkjeinek arzenálja, a hitelesség helyébe a szakmai és erkölcsi szabályokat gond nélkül felülíró politikai szándék lépett, és a mértékadó sajtóorgánum egy törvénytelenségek határán egyensúlyozó, inkorrekt és pártos sajtótermékké kopott.

Legalábbis erre enged következtetni a HVG 2012. november 3-i dátummal megjelenő lapszámában közölt „Csíkok és kockázatok” című írás, illetve annak elkészülte. A szerző, Rádi Antónia kitartó, a valóság tényeinek makacsul ellenálló gondolatmenete szerint Hódmezővásárhely Önkormányzata, valamint az azt korábban polgármesterként vezető Lázár János és a Portik Tamás nevével fémjelzett alvilági körök között egyértelmű kapcsolat áll fenn. Mindezt pedig a következőképpen vezeti le: a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2007-ben, barter-megállapodás keretében hirdetési felületekért értékesített egy ingatlant a Generál Média Kft-nek, miközben – a később már csoportként, máshol GM Kft-ként emlegetett – cég „hirdetéseit szervező, a szlovákiai Cetinje s.r.o.-n keresztül Seychelle szigeteki érdekeltségű Generál Média Sales House Kft. ügyvezetője viszont az egykor gyorsulási versenyeket szervező Szeghalmi László, akit Portik körébe tartozóként ismernek.” Rádi tehát egyértelmű kapcsolatot mutat ki, s teszi ezt annak ellenére, hogy megkeresésére egyértelműen, többször is leírtam: a város a Generál Média Információszolgáltató és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társasággal állt szerződéses kapcsolatban, amely kizárólag két magyar állampolgárságú magánszemély – egy hódmezővásárhelyi testvérpár – tulajdonában áll. Ráadásul, Rádinak a nyilvános cégbírósági adatok alapján tudnia kellett, hogy az általa említett Generál Média Sales House Kft-t 2012-ben, azaz közel 5 évvel az önkormányzat és a Generál Média Információszolgáltató és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság között létrejött megállapodást követően jegyezték be! Azaz a megállapodáskor még csak nem is létezett! Sajnos ezek az információk „nem fértek bele” a cikkbe, sőt, Rádi egyenesen arra a megállapításra jut: „kézen-közön Portik Tamás érdekeltsége lehet” a barter-megállapodásban érintett hódmezővásárhelyi ingatlan.

Még érdekesebb az újságíró hozzáállása, amely egyértelműen alátámasztja a levelem elején felvetett gyanút. Miután Rádi Antónia minden kérdésére, többek között a vélt Portik-kapcsolatot firtató felvetésére is részletes és egyértelmű választ adtam, a jogszabályoknak megfelelően – és úgy tűnik, nem alaptalan aggodalomtól vezérelten – kértem a nyilatkozat megjelenés előtti megküldését, jóváhagyás végett. A megküldött nyilatkozatba ismét szó szerint beletettem, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat nem az általa felvetett Seychelle-szigeteki, hanem csak és kizárólag a fent részletezett, a hódmezővásárhelyi testvérpár tulajdonában lévő céggel állt szerződéses kapcsolatban, és jeleztem, hogy ezen információ kihagyása esetén nem járulok hozzá a nyilatkozat közléséhez. Rádi Antónia mégis kihagyta a cikkből.

Ilyen az, amikor a valóság nem illik az ügybuzgó újságíró koncepciójába, marad hát helyette a szándékos csúsztatás, a maszatolás, ködösítés. Emberi, szakmai korrektség? Hitelesség? Tisztesség? Valóság? Úgy tűnik, a HVG-nél erre ma már nincs igény.

 

Dr. Korsós Ágnes

Címzetes főjegyző

Hódmezővásárhely

 

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove girişjojobetjojobet girişkavbetmeritking
Megszakítás