Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Hód-Kuckó Nagycsaládosok Egyesülete is ünnepelt

Idén is megünnepelte a Hód- Kuckó Nagycsaládosok
Egyesülete a karácsonyt, igaz napokkal korábban. A szervezet közel 130
gyermeket lepett meg ajándékcsomaggal.

Csomagokkal megrakva érkeztek az egyesület tagjai a Mátyás
utcai Olvasókörbe. Immár ez a negyedik év, hogy a Baptista Szeretetszolgálat
jóvoltából értékes ajándékok kerülhetnek a karácsonyfa alá. A gyerekek
ruhákból, könyvekből, édességekből és játékokból is válogathattak.

– Ötvennégy család aktív tagja a Nagycsaládosok
egyesületének. Ők azok, akik fizetik a tagdíjakat, így elsősorban ők
részesülnek adományokban és ajándékokban. A vendégek csak akkor kapnak, ha jut.
Átlagban egy – egy családban három gyermek van, így 130 csomagot készítettünk-
tudtuk meg Kárász Józsefnétől, a Hód-Kuckó Nagycsaládosok Egyesületének
elnökétől.

Az ünnepségen rögtönzött műsort is adtak a fiatalok. Volt,
akik szavalt, de olyan is akadt, aki hangszeren játszott.

– Nagyon örülök ennek a közös karácsonynak, mert anyukámék
nem mindig tudnak olyan nagy dolgot adni, de itt azért mégiscsak kapunk
valamit. Az öcsém is és a kisebbek is nagyon várják- mondta Szögi László.

Az egyesület minden évben megünnepli a
karácsonyt, hiszen úgy érzik olyanok, mint egy igazi nagy család.

Megszakítás