Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A hódmezővásárhelyi oktatási rendszer jó példa

Beperelte az Oktatási Minisztériumot az Esély a hátrányos helyzetű
gyerekeknek alapítvány, mert úgy gondolják, nem tesznek eleget a szegregáció
felszámolásáért. Az alapítvány elnöke, Mohácsi Erzsébet Hódmezővásárhely
deszegregációs tevékenységét emelte ki követendő példaként az országban.

Az országos közszolgálati televízió egyik műsorából kiderült, az Esély a
hátrányos helyzetű gyerekekért alapítvány szerint ma mintegy 170 iskolában
szegregálják a gyerekeket Magyarországon. Az alapítvány ezért – több intézmény
és település önkormányzata után – most az Oktatási Minisztériumot is beperelte,
mert az nem tartatja be a szegregáció ellen irányuló törvényt az országban.
Mohácsi Erzsébet, az alapítvány elnöke a műsorban elmondta, az ország több
településén is vannak gondok, főként Borsod és Szabolcs megyékben jellemző,
hogy még mindig külön intézményekben tanítják a hátrányos helyzetű diákokat.
Szerintük a jó megoldás az lenne, ha ezeket az intézményeket bezárnák, és az
itt tanuló gyerekeket a település többi iskolájába, szétszórtan íratnák be.
Mohácsi elmondta, ez a módszer például Hódmezővásárhelyen tökéletesen működött,
példaértékű a városban lezajlott deszegregációs folyamat.

– A városban valóban bezárásra került a volt Szántó Kovács János Általános
Iskola, ahova korábban szinte csak halmozottan hátrányos helyzetű tanulók
jártak, és ezzel 2007-ben kezdetét vette a deszegregáció  – mondta el
Tóthné Kecskeméti Katalin, az Oktatási Bizottság elnöke a műsor kapcsán. Arról
pedig, hogy a gyerekek melyik iskolában folytassák tanulmányaikat, a szüleik
dönthettek.

Az oktatási törvény szerint egy intézményben sem haladhatja meg a 25%-ot a
hátrányos helyzetű gyerekek száma.

Megszakítás