Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A hónap végére elkészül a kettős körforgalom

Május 31-ig elkészül a
Teleki, a Vöröskereszt, a Táncsics és a Kinizsi utcák kereszteződésében épülő
kettős körforgalom. A 40 milliós beruházás az önkormányzat saját forrásaiból valósul meg.

Egy uniós útfelújítási projekthez kapcsolódik, a Teleki, a
Vöröskereszt, a Táncsics és a Kinizsi utcák kereszteződésében épülő kettős
körforgalom. A környező, azaz a Teleki, a Szent István, a Bercsényi, a
Vöröskereszt és a Táncsics utcák felújítását követően, az önkormányzat a
biztonságosabb közlekedés érdekében saját költségből, mintegy 40 millió forintból
valósítja meg a csomópontok korszerűsítését.

– Azon túl, hogy biztonságos és korszerű csomópontokkal szeretnénk segíteni a közlekedőket, figyelmet fordítunk a közterületek megfelelő megjelenésére is, így a körforgalmakba szobrok kerülnek majd – mondta Szilágyi Tamás, a Városfejlesztési és
Városüzemeltetési Csoport munkatársa.

A városban a közeljövőben újabb két körforgalmi csomópontot alakítanak
ki: a munkálatok rövidesen elkezdődnek az Ady Endre és a Kodály Zoltán utcák
találkozásánál, valamint a Szőnyi és Tóalj utcák kereszteződésében is. A kereszteződések
átépítése mellett utakat újítanak fel, jelenleg az Ady Endre utcán folynak
munkálatok, emiatt itt 30 km/h-val lehet közlekedni. Megkezdődött az aszfalt
felmarása a tűzoltóság épületénél is, ahol szintén sebességkorlátozás lépett
érvénybe a javítás idejére, azaz várhatóan jövő hét elejéig.

Megszakítás