A II. világháborúban elesett katonákra emlékeztek a
Susáni Templomkertben. Az ünnepségen a Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda
diákjai is részt vettek.
Húsz évvel ezelőtt, a II. világháború befejezésének 46.
évfordulóján a vásárhelyi VI. és VII. kerületi olvasókörök tagjai emlékművet
készíttettek a susáni városrészben élt és a háborúban elesett katonák emlékére.
Akkor még egyáltalán nem volt biztos, hogy húsz évvel később is ugyanitt
helyezhetik el a megemlékezés és a tisztelet virágait.
– Ennek az emlékműnek a talapzatát hat darab beton vasúti
talpból alapoztuk meg és volt egy illető, aki azt mondta, ezeket úgy rakjuk le,
hogy lehet, hogy majd a hátunkon kell visszavinni. Szerencsére nem lett igaza,
munkánk eredményes lett és ma is itt áll az emlékmű – mondta Rácz István, az
olvasókör kulturális programjainak szervezője.
Ezt az emlékművet koszorúzták meg a megemlékezésen az
olvasókör tagjai mellett a Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda diákjai is.