Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A járási hivatalokban is intézhetők fogyasztóvédelmi panaszok

Országszerte átalakították a fogyasztóvédelem szervezeti rendszerét. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megszűnt, a feladatkört a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vette át. Az ügyfelek ebből a változásból csak annyit érzékelnek, hogy januártól már több helyen intézhetik panaszaikat, a lakóhely szerinti illetékes járási hivatalokhoz is fordulhatnak.

 

Idén már valamennyi járási hivatalban intézhetők fogyasztóvédelmi panaszok. A Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal négy munkatársa vett részt Szegeden azon a tapasztalatcserén, amelyen a törvényi változások után a hatályos jogszabályokkal ismerkedhettek meg.

 

– Négy olyan konkrét kérdéskör van, amiben mi fogunk eljárni. Első ezek közül az ártájékoztatás meglétének vizsgálata, második a szálláshelyek szolgáltatásainak ellenőrzése, a harmadik a fiatalkorúak dohánytermékkel, szeszes itallal kiszolgálása, a negyedik pedig a jótállási jegy tartalmának vizsgálata. Ezek a területeken éves terv alapján témaellenőrzést is tart majd a járási hivatal – mondta Égető Gábor, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetője.

 

Ha valakinek konkrét panasza van egy vállalkozással szemben, akkor elsőként az üzlettel kell felvennie a kapcsolatot, ha itt nem kap választ, vagy nem megfelelően kezelik a kifogását, akkor lehet a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalhoz fordulni, és a 7-es számú kormányablaknál bejelenteni. A legtöbb panasz a korábbi időszakban az internetes webáruházakkal kapcsolatban érkezett. Bár az e-kereskedelemmel vagy piacfelügyelettel kapcsolatos kifogások esetében továbbra is a megyeszékhely szerinti járási hivatal az illetékes, azonban a helyi kormányablaknál is bejelenthetik.

Megszakítás