Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A jövő a hálózaté

A Csongrád Megyei
Kereskedelmi és Iparkamara Kommunikációs és Reklámklubja szakmai délelőttöt szervezett
Hódmezővásárhelyen, ahol a hálózatos együttműködés lehetőségeiről és az európai
uniós fejlesztési irányokról tájékozódhattak a részvevők.

A Dél-alföldi Régióban megvalósuló turisztikai fejlesztések
tervezése és azok működtetése volt a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Kommunikációs és Reklámklubja által szervezett szakmai délelőttöt témája. A
meghívott gyakorlati szakemberek tapasztalataikon keresztül mutatták be az
összefogás lehetőségeit.

– Mindenképpen szeretnénk elősegíteni, hogy létrejöjjenek
olyan hálózatok, fejlesztések, amelyek a turizmusban érdekelteket összefogják,
a munkájukat összehangolják – mondta Gulyás Péter, a Magyar Turizmus Zrt.
Dél-alföldi Regionális igazgatója.

A hálózatos együttműködés célja, hogy a szállodák, utazási
irodák, önkormányzatok, civil szerveződések, magánszállásadók, azaz a
turizmusban érdekelt személyek közösen alakítsák ki a turisztikai terméket. Az
így létrehozott kínálati pluszok megsokszorozzák az egyes szolgáltatások
erejét. A konferencián szó esett a 2013-ig tervezett európai uniós fejlesztési
irányokról is.

– Egyrészt a gyógy- és termálvizek, másrészt a kulturális
adottságok, a történelmi emlékek, épületek, a természeti környezet mind-mind
fontosak a turizmus számára – tudtuk meg Gulyás Pétertől, a Magyar Turizmus
Zrt. Dél-alföldi Regionális igazgatójától.

2011-ben a Dél-alföldi Régióban húsz attrakció- és
szálláshely-fejlesztési beruházás történt, amely azért is jelentős, mert a
turistákat az újdonságok vonzzák, ezt igazolják vissza a régió emelkedő
vendégszám adatai.

Megszakítás