Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A jövőnek szóló üzeneteket találtak a hódmezővásárhelyi ortodox templom felújítása során

A XIX. közepéről és a XX. század első harmadából származó, a jövőnek szóló üzeneteket találtak a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom felújítása során; az okleveleket rejtő sárgaréz hengert a jelenlegi rekonstrukcióról szóló feljegyzésekkel együtt hétfőn helyezték vissza a műemlék tornyába.

Almási István alpolgármester elmondta, hogy az 1783-ban emelt görögkeleti templom Hódmezővásárhely egyik legszebb műemléke. A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs program részeként megvalósuló felújítása tavaly kezdődött el. A munkálatok során a torony tetején lévő kereszt alatti gömbben Pálfi Lajos bádogosmester egy fémhengert talált, amely tizenhárom különböző emlékiratot és feljegyzést rejtett az 1848 és 1929 közötti időszakból.

A magyar és szerb nyelven írott dokumentumokat az egyház egykori vezetői és a templomfelújításokon dolgozó mesterek hagytak az utókorra. Ezeket a templomon végzett, jelentősebb felújítási munkálatok alkalmával – 1848-ban, 1889-ben és 1929-ben – helyezték el. Amikor a korábbi iratokat megtalálták, azokat mindig újabb emlékekkel kiegészítve tették vissza. Az első iratokat Davidovits Péter készíthette, ahogy a feljegyzésen is olvasható, „Örök emlékül” a templomtorony újjáépítése és a gömb, valamint a kereszt elhelyezésének alkalmából 1848. május 22-én.

Az okleveleket, emléklapokat és a rézhengert a Tornyai János Múzeum szakemberei restaurálták, a dokumentumokról digitális másolatokat készítettek. Az okmányokat a hagyományoknak megfelelően kiegészítették a jelen üzeneteivel, így a hengerbe került a hódmezővásárhelyi önkormányzat vezetőinek, valamint a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspökének feljegyzése is.

A felújítási munkák mellett a helyi ortodox közösség történetét is bemutató dokumentumokat a templomnak a hónap végére befejeződő felújítását és újraszentelését követően bárki megtekintheti az épületben rendezett kiállításon.

Az egyhajós barokk templom külső és belső rekonstrukciója két pályázatnak köszönhetően, uniós támogatással, mintegy 130 millió forintból valósul meg.

(MTI)

Megszakítás