A katyni
mészárlásról szóló kiállítással nyit január 22-én a
hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum fejlesztése során kialakított új
időszaki kiállítóhely, a Galéria.
Almási István alpolgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón
elmondta: az Emlékpont 198 millió forintból megvalósított
látogatóbarát fejlesztését az Európai Unió csaknem 160 millió
forinttal támogatta. A beruházás keretében egy 115 négyzetméteres
időszaki kiállítóhellyel, látogatóbarát szolgáltatásokkal és egy
több mint hetven négyzetméteres raktárral is bővült a 20. század
második felének vásárhelyi történelmét bemutató közgyűjtemény.
Az új épületszárny terveit – a főépületet, illetve a budapesti
Terror Háza Múzeumot is jegyző – F. Kovács Attila Kossuth-díjas
építész készítette el.
Mint arra Almási István rámutatott, az Emlékpont állandó kiállítása
egyedülálló a magyar múzeumi palettán, hiszen egy város néz szembe
saját múltjával az intézmény falai között. Az új épületszárny
azonban lehetővé teszi, hogy az állandó tárlat mellett időszaki
kiállításoknak is helyet adjon a múzeum.
Az első ilyen kiállítás, amely a Magyar Kultúra Napján nyílik meg,
a katyni mészárlás eseményeivel, borzalmaival ismerteti meg a
látogatókat.
Karol Biernacki, a Szegedi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke,
a tárlat kurátora az MTI-nek elmondta: a kiállítás végignézése akár
egy másfél órás elmerülés is lehet a történelemben. A tárlat 48
molinóból áll, és nemcsak magáról a mészárlásról szól – amikor a
második világháború idején a szovjetek több mint húszezer elfogott
lengyel tisztet és civilt öltek meg -, de bemutatja Lengyelország
két világháború közötti történetét, a szeptemberi hadjáratot, a
lengyel katonák fogságba esésének történetét és a tábori életet
is.
A molinókból álló tárlat – amelyet korábban már láthatott a
budapesti Terror Háza Múzeumban a közönség – Hódmezővásárhelyen
olyan tárgyi emlékekkel is kiegészül, melyek az egykori kivégzettek
sírjaiból kerültek elő – tette hozzá Karol Biernacki, hangsúlyozva:
nagyon fontos, hogy az emberek lássák, a katyni mészárlás nem
lengyel ügy, hanem az egész emberiséget érinti, „hiszen közönséges
népirtás volt, amiről beszélni kell”.
A tárlat március 15-ig látható majd Hódmezővásárhelyen.
(MTI)