Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Kertvárosi Iskolások az Adrián nyaralnak

A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjainak még a tanév utolsó
heteiben is sikerült országos tanulmányi versenyeken kiemelkedő
eredményeket elérniük.

Az
1. b osztályból Földesi Gerda és Oláh Kende egy olyan megmérettetésen
indult, ahol a legjobb kis matematikust keresték. A döntőben Kende 75
tanuló közül a harmadik lett. A kisfiú tanítója elmondta: egyedülálló
az iskola történetében, hogy elsős diák ilyen kiváló teljesítményt
érjen el.

Az
intézmény 6.a osztályos diákjai két versenyen is remekeltek. Az egyiket
egy utazási iroda hirdette meg, és a gyerekek Tunéziával, Egyiptommal
és Törökországgal kapcsolatos ismereteire volt kíváncsi. Itt 500
résztvevő közül a vásárhelyiek a másodikak lettek és ezzel sajnos
lemaradtak a fődíjról, egy tunéziai üdülésről.

Vigaszt
jelentett viszont, hogy egy környezetvédelmi pályázaton a zsűri az
osztály egész éves munkáját ugyancsak második hellyel és egyben egy
adriai úttal jutalmazta. A fiatalok a július végét így a dalmát
tengerparton tölthetik.

Megszakítás