Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A kevés pénz nem rendkívüli élethelyzet

A Hódmezővásárhelyi Önkormányzat a rendszeres szociális juttatások
mellett átmeneti segélyt is biztosít a rászorulóknak, ami csak a
rendkívüli élethelyzetekre vonatkozik. Ebbe a kategóriába nem tartozik
bele, ha valakinek csak kevés a pénze – tudtuk meg Kiss Andrásné
szakmai főtanácsadótól.

Nem pénzbeli juttatást jelent elsősorban ez a támogatás, hanem
élelmezési vagy gyógyszerutalványt, és gyorssegélyt nyújtanak azoknak
is, akik családjában esetleg súlyos megbetegedés történt. Idén több
alkalommal is szükség volt az önkormányzat segítségére, amikor
lakóházba csapott a villám, és a családnak átmenetileg nem volt hol
laknia. Ezekben az esetekben a város 50.000 forinttal tudta támogatni
az áldozatokat.

Kiss Andrásné elmondása szerint gyakoriak az ilyen kérelmek, havonta ezer és kétezer között mozog a megítélt támogatások száma.

Az eseti segélyeken túl az önkormányzat rendszeres
lakásfenntartási, gyermekvédelmi támogatásokat is juttat a
kérelmezőknek és idén nagyon sokan kiváltották a közgyógyigazolványokat
is. A rendszeres és eseti támogatásokra szeptemberben összességében
közel 31 millió forint került kifizetésére.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás