Hódmezővásárhely is csatlakozott a Kihívás
Napja rendezvénysorozathoz. Tegnap 21 órán keresztül több helyszínen pattogott
a kosár és a focilabda.
A Kihívás Napja 1982-ben indult el Kanadából,
majd hamar meghonosodott Európában is. Hazánkban 1991 óta rendezik meg, a célja
az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz. A feladat
igen egyszerű, egy-egy településen minél több embert kell rávenni arra, hogy
legalább negyedórás testmozgást végezzen. Idén május 19-én Vásárhely is
csatlakozott a kezdeményezéshez. Két sportágban tegnap 0 órától este 9 óráig
folyamatosan zajlott a rendezvény. A Hódtói Sportcsarnokban, majd napközben a
Hódtói Sportcentrumban focizni lehetett, míg a HISZK Gregus Máté
Tagintézményében kosaraztak az érdeklődők. Főként a közép- és általános
iskolások vettek részt a meccseken, de a szervezők szívesen láttak mindenkit, aki
csatlakozni akart. A kihívás napja egy felmérés, illetve egy verseny
Magyarország települései között. Az adatok összegzése után rangsort állítottak
fel és a legtöbb embert megmozgató település jutalomban részesült.