Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A kilencedik helyet még megszerezheti a HFC NB III-as csapata

Hiába tudott 1-0-ról fordítani, végül a hajrában 3-2-es vereséget szenvedett a HFC NB III-as labdarúgócsapata szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén a Tápiószecső ellen. A kék-sárga együttes az utolsó fordulóban Szolnokon lép pályára, ám az már biztos, hogy a 9. helynél nem végezhet előrébb a bajnokságban.

Alig akadt egy kezdőcsapatnyi hadra fogható futballistája Szűcs Róbertnek, így a HFC NB III-as labdarúgócsapatának edzője maga is futballszerelést öltött a Tápiószecső elleni utolsó hazai bajnoki előtt. A trénernek – aki végül nem cserélte be magát – nem csak a szezonban volt ez az utolsó összecsapása a városi stadionban: a kezdés előtt búcsúztatták el az aktív játéktól végleg visszavonuló egykori védőt, aki 25 évig szolgálta a Hódmezővásárhelyt.

A meccs mezőnyjátékkal kezdődött, majd a vendégek Nagy Tamás lövésével a 30. percben megszerezték a vezetést. Még az első félidő vége előtt érkezett a hazaiak válasza: Marton Bence beadását Kökény Tamás fejelte a hálóba. 

A fordulás után aktívabbak voltak a hazaiak, és ennek meg is lett az eredménye: Juhász I Sándor beadásából névrokona, Juhász II Sándor szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Ám amikor már úgy tűnt, a HFC megszerzi a három pontot, jött a több élvonalbeli csapatot is megjárt Balaskó Iván, aki előbb a 85. percben, 22 méterről, majd a 89.-ben, 10-ről is bevette Kovács kapuját, ezzel a vendégek 3-2-es sikert arattak.

A HFC az utolsó fordulóban Szolnokon lép pályára, ám az már biztos, hogy a 9. helynél nem végezhet előrébb a bajnokságban.