Nemzetközi közönségdíjat nyert átfogó környezetvédelmi szakmai programjával a hódmezővásárhelyi Szabadság téri óvoda, az Európai Hulladékcsökkentési Héten. A díjkiosztó május 18-án Barcelonában lesz.
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten vett részt a hódmezővásárhelyi Szabadság téri óvoda még tavaly novemberben. A gyerekeknek, azaz a klímanócskáknak Bozókiné Szabó Ildikó, az intézmény vezetője dolgozta ki a szakmai programot.
– Ezen a programsorozaton a gyermekek és a szülők szakemberek segítségével tanulták meg a különböző hulladékfeldolgozási technikákat, illetve azt, hogy hogyan lehet a hulladékot csökkenteni. Nemcsak a papír, a fém és a műanyag hulladékok felhasználását, hanem a hulladékpiramis felépítését is elsajátították, a komposztálásról is tanulhattak. Részt vettük egy olyan előadáson is, ahol megalapítottuk a klímanóvó kört – mondta Bozókiné Szabó Ildikó.
A környezetvédelem egyébként az óvodában, többek között az irodalmi-, a matematikai nevelésben, és a mozgásfejlesztésben is jelen van. Ezért figyelt fel a szelektáló.hu csapata az intézményre, akik a vásárhelyi klímakonferencián is részt vettek. Javaslatukra nevezett a Szabadság téri óvoda a fotópályázaton.
– A fotópályázat lényege, hogy a fotóra kattintva angolul és magyarul is olvasható az egyhetes program. A fotó segítségével a programra is lehetett szavazni. A nemzetközi közönségdíjat nyerte meg az óvoda. Ennek azért örülünk, mert szakemberek szavaztak és civil- és zöld szervezetek, akik jónak találták a programot – tette hozzá.
A fotópályázatra egyébként több 100 oktatási intézmény nevezett, közülük nyújtott kiemelkedő teljesítményt a Szabadság téri óvoda. A pályázat díjátadója május 18-án, Barcelonában lesz.