Emlékezni kell és
megérteni a mártírhalált szenvedettek üzenetét – mondta a
kommunizmus áldozatainak emléknapján Hódmezővásárhely
alpolgármestere, pénteken az Emlékpontban.
Kószó Péter hangsúlyozta: „a szembenézés napja arra kötelez
mindannyiunkat, hogy soha ne feledjük, a hazugságra és a
megfélemlítésére alapozott, az embereket szegénységbe taszító,
néhány kiváltságosnak pedig korlátlan hatalmat biztosító ördögi
rendszer létezett, miként voltak gépkezelők is, akik azt gyalázatos
módon mozgásban tartották”.
A megemlékezésen Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke, a magyar
Gulágnak nevezett internáló tábor utolsó túlélőinek egyike elmondta,
aki „aki Recskre került, azt először ájulásszerű fáradtság kerítette
hatalmába, majd lassan tápászkodni kezdett benne az élet, s mindenbe
belekapaszkodott, amibe csak tudott. Először is a reménybe, de
voltak más fogódzók is”. Esténként, mivel minden társadalmi osztály
képviseltette magát, volt, aki fejből Shakespeare-t szavalt angolul,
volt, aki irodalmi előadást tartott, volt, aki könyveket mesélt
dialógusokkal együtt.
A sok szenvedés mellett azok élték túl a tábort, akik emberek
tudtak maradni az embertelenségben, a többiek állattá váltak, és
általában meg is haltak, mert az emberi tartásukkal az életerejük is
felőrlődött – emlékezett a 88 éves férfi. Aki szerint Recsk
üzeneteként a túlélők feladata, hogy „a következő generációk
figyelmét felhívják arra, hogy hova jut egy ország, ha különböző
külföldi hatalmak hatására magyarul beszélő, de nem magyar szívű
emberek kerülnek az ország élére”.
Krasznay Béla, 1944-ben a Ludovikán végzett tüzér hadnagyként –
jelenleg nyugalmazott ezredes – tíz hónapot volt a második
világháború alatt hadműveleti területeken, majd másfél évig
hadifogságban. Hazaérkezését követően a „katpol” elnevezésű titkos
katonai államvédelmi szerv letartóztatta, majd 1948-ban a hírhedt
ÁVH kezei közé került. A fiatal műszaki egyetemista csatlakozott egy
antikommunista ellenállási csoport katonai szárnyához, amelynek
következményeként végigjárta Dél-Buda, Kistarcsa internáló táborait.
Végül 1950 nyarán sokadmagával Recskre, a félig kész táborba
szállították. Társaival részt vett az erdőirtásban, a barakkok
építésében és a kőbánya feltárásban.
Az egykori recski internált sorsa a korszakra jellemző módon
alakult. Szabadulása után – egészen a rendszerváltásig –
megfigyelték, követték minden lépését. Több mint másfél évtizeden
keresztül kizárólag segédmunkásként dolgozhatott. 1984-ben egy
tervező vállalattól ment nyugdíjba.
Az Emlékpont múzeumban tartott megemlékezés zárásaként a résztvevők
mécsest gyújtottak az áldozatok emlékére.
Az ünnep kapcsán az Emlékpont kutatói pénteken bejelentették, hogy
a Kádár-rendszer egy szegmensének kutatása hamarosan lezárul. Erről
a területről még soha nem készült tudományos feltárás. Az
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában zajlott munka
során olyan lista készült a szolgálat működéséről, nevekkel és
adatokkal, amely rávilágít az egykori erőszakszervezet működésére. A
témáról március elsején tartanak részletes sajtótájékoztatót
Budapesten.
(MTI)