Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Körtvélyesi holtágat járták be a locastúrán

Tavaszköszöntő lovastúrára várták az érdeklődőket hétvégén a Babérliget
Lovasklub szervezésében. A túrán több, mint százan vettek részt, néhányan
lóháton, a legtöbben kocsin járták be a Körtvélyesi-holtágat.

A Babérliget Lovasklub vezetői immár harmadik alkalommal szervezték meg a
körtvélyesi lovastúrát azoknak az érdeklődőknek, akik szeretik a természetet és
természetesen a lovakat, a lovas sportokat. A három órás túra első állomása a
Körtvélyesi Halászcsárda volt, majd ezt követően Mártélyra indultak tovább a
résztvevők.

– A túrára szokás szerint reggel a Babérligetből indutlunk, a következő
pihenő hely Körtvélyes volt. Szerencsére kiváló a terep – magyarázta Piros
Anita, a túra vezetője, majd elmondta: a körtvélyesi pihenő után már csak Mártélyon,
a Bütyök Csárdánál álltak meg.

A rendezvényen 25 lovas vett részt, és még további 60-70 érdeklődő, akik
nyolc fogaton foglaltak helyet.

– Ez a program kiváló arra, hogy összehozza a természetet, lovakat
kedvelő embereket, és a régi barátokat, ismerősöket – hangsúlyozta Piros Anita.

Megszakítás