Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A következő években új alapokra helyezzük a város egészségügyét

A kiteljesedés és tervezés éve volt az idei az
Erzsébet Kórházban  – fogalmazott
évértékelő sajtótájékoztatóján dr. Kallai Árpád. Az intézmény főigazgatója
elmondta: az kórház működése mind pénzügyi, mind szakmai oldalról stabilnak
mondható, az elkövetkező években pedig olyan fejlesztések történnek, amelyek új
alapokra helyezik a város egészségügyi ellátását. A tervek szerint új profilt
kap a kórház, a fekvő- és a járóbeteg ellátásban pedig eszköz- és
infrastrukturális fejlesztések, felújítások indulnak.

360 ezer járóbeteget és tízezer fekvőbeteget látott el ebben az évben az
Erzsébet Kórház. Dr. Kallai Árpád főigazgató évértékelő sajtótájékoztatóján
részletesen ismertette az egyes osztályok teljesítményét, amelyek közül
kiemelte: a sebészeten az Egészséges Vásárhely Programban megvalósított
szűréseknek köszönhetően 70 emlődaganatos beteget operáltak meg, a műtétek 80
százalékában pedig nem volt szükség radikális beavatkozásra. Az EVP kiemelt
hangsúlyt fektet a hölgyek emlőszűrő vizsgálatára, az idei évben a Bristol
Myers Squibb alapítvány pályázatának köszönhetően 43 százalékról 60 százalék
fölé sikerült emelni szűréseken való részvételi arányt. A belgyógyászatról
szólva a főigazgató megemlítette: az előző kormány 18-ra csökkentette le az
aktív ágyak számát, amelyeken csak a nagyon súlyos betegek gyógykezelését
tudják megoldani.

– A statisztikai adatok összességében azt mutatják, hogy a város és a térség
szereti a kórházát. Az itt történő ellátással elégedettek – mondta dr. Kallai
Árpád.

Az intézményvezető hangsúlyozta: komoly nehézségeken van túl a kórház, de
sikerült stabilizálni mind a szakmai, mind a pénzügyi oldalról és idén egy
olyan fejlesztési koncepciót dolgoztak ki, amely négy éven belül, új alapokra helyezi
a város egészségügyi rendszerét.

A fejlesztések közül kiemelte, jelentős korszerűsítés indul meg a
diagnosztika területén, ahol a digitális radiológia technológiáját vezetik be. A
korábbi fejlesztések folytatódnak a laborban, amely a jövőben a mikrobiológia területén
régiós központtá is válhat. A patológiát tekintve már most is központi szerepet
tölt be a vásárhelyi kórház a régióban, ezt a jövőben erősíteni szeretnék. Az
endokrin sebészet és a gyermekosztály új feladatok elé néz, utóbbi a gyermekek
cukorbetegségére fókuszálva. A legnagyobb újdonság pedig az intézmény új
profilja lesz.

– Egy komplex, azaz az alapellátás mellett speciális diagnosztikai és
rehabilitációs eljárásokat is biztosító sportorvosi ellátással szeretnénk lehetőséget
biztosítani az Erzsébet Kórházban, mind az amatőr, mind a professzionális
sportolók számára – fejtette ki dr. Kallai Árpád.

A gyógyítás minőségének fenntartása és javítása érdekében a kórház jelentős
figyelmet fordít az orvosok és a szakdolgozók folyamatosan képzésére is.

Megszakítás