Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A következő közgyűlésen elfogadhatják a város arculati kézikönyvét

Települési Arculati Kézikönyv

Hódmezővásárhely Települési Arculati Kézikönyvének, valamint a települési rendeletének előkészítéseként lakossági fórumot tartottak ma délelőtt a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. Arról, hogy milyen is legyen a városkép Hódmezővásárhelyen, és hogyan kell ennek megfelelően építkezni, december 6-áig folynak az egyeztetések, amelyet a következő rendes közgyűlésen már el is fogadhat a grémium.

 

Szemerey Márta településtervező, okleveles építészmérnök készíti el Hódmezővásárhely Települési Arculati Kézikönyvét, valamint a helyi települési rendelet terveit, így ő állt az érdeklődők rendelkezésére a mai fórumon. Az Országgyűlés önálló rendeletet alkotott a településképről, ez alapján elkészülnek az arculati kézikönyvek is, amelyet minden város egyéni sajátosságai alapján alkot meg – mondta az építészmérnök. A kézikönyv elsősorban azt mutatja be, hogyan építkezzünk, míg a Helyi Építési Szabályzat arról rendelkezik, hogy mit, hol és hová lehet felépíteni, illetve, hogy mik lehetnek a jövőbeni felújítások irányelvei.

 

„Nem illik 2-3 méterrel, sőt tízzel magasabb házat építeni a szomszéd mellé, nem illik olyan tetőt építeni, amely nem a környezetre jellemző, de nem illik a telket jobban beépíteni, mint ami a szokásos. Az előkertre vonatkozóan például nem illik hátra húzni a házat, ha a másik kettő az utcavonalon áll. Ilyen és ehhez hasonló dolgok. Természetesen ez az épülő házakra vonatkozik elsősorban, de a felújításokra is, tehát mindenféle építési tevékenységre, hiszen ez lehet egy akár száz évig ott díszelgő épület is” – mondta Szemerey Márta településtervező, okleveles építészmérnök.

 

A lakókörzeteket három alaptípusba sorolták, a helyileg védett városrészekbe tartozik például a Belváros, Tarján, Tabán és Susán, tehát a központi belterület nagy része. A településképi szempontból jelentős terület már kiegészül a Kertvárossal és Csúccsal is, valamint a tanyás külterületekkel és a Mártélyi Tájvédelmi Körzettel. Egyéb kategória az összes többi terület, itt már csak anyaghasználati és színtilalmakkal élhetnek a települési rendelet megalkotói. Az új rendeletről lakossági fórumokon december 6-áig egyeztetnek, majd a következő rendes közgyűlést követően léphet életbe az új szabályozás.

Megszakítás