A rendőrség jövő évi költségvetésében
az objektív felelősség keretében 16 milliárd forint bírság beszedésével
tervezett a kormány, ez az idei évben a gépjárművel közlekedőkre kirótt bírságok
duplája. A rendőrség működéséből hiányzó forrásokat tehát a lakosságtól fogja
behajtani a kormány – hívta fel a figyelmet mai parlamenti felszólalásában dr.
Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere, az Országgyűlés Honvédelmi és
Rendészeti Bizottságának elnöke.
Több alakommal is hallhattuk már, hogy a kormány erősíteni szeretné a közbiztonságot, növeli a költségvetésben a rendőrségre szánt forrásokat. A Miniszterelnök sajtótájékoztatóján még csak 5 milliárd forintos többletforrás hangzott el, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elé
került anyag kapcsán már 25 milliárdról beszéltek. A kormány mindehhez csupán
azt felejti el hozzátenni, hogy a többletforrásokat a magyar állampolgároktól
fogja beszedni a rendőrség, bírság formájában. A jövőben tehát az Igazságügyi
és Rendészeti Minisztérium is szed adót, a rendőrség fenntartására –
fogalmazott dr. Lázár János.
A politikus elmondta: a Pénzügyminisztérium
és a rendészeti tárca képviselője nyomatékosan felhívta a bizottságban ülők
figyelmét, hogy jövőre a rendőrségnek 21 milliárd forint összegű saját bevételt
kell realizálnia. Ebből a 21 milliárdból 16 milliárd forintot kell a
rendőrségnek az objektív felelősségre vonás keretében beszednie a
gépjárművekkel közlekedőktől. Idén jelenleg 8 milliárdnál tartunk, jövőre ezek
szerint az idei dupláját, 16 milliárdot fognak kiszabni bírságként, minimum ennyit
fognak behajtani a lakosságtól, a bírságok formájában – részletezte a
Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke, hozzátéve: egészen érdekes az is,
mit gondolnak erről a rendőrök.
– Készült egy belső vizsgálat a Magyar
Rendőrségnél 5000 rendőr megkérdezésével, amit azonban valamilyen oknál fogva Magyarország
polgárai, valamint a Parlamentben ülő képviselők – pártállástól függetlenül – nem
ismerhetnek meg. A felmérésben arra a kérdésre, hogy a rendőröknek mi a
legfontosabb feladata, a megkérdezett 5000 magyar rendőr több mint 80 százaléka
azt felelte: a bírságok behajtása. Úgy tűnik, megértették, hogy be kell
szedniük a pénzt, ha azt akarják, hogy kapjanak fizetést, kifizessék a
túlóráikat – hívta fel a figyelmet a politikus.
Hódmezővásárhely első embere
szerint a költségvetésnek bírságokra, az emberek szabálysértéseire történő
alapozása azért is érthetetlen, mert az objektív felelősség bevezetésekor az
hangzott el a Parlamentben, hogy ez a rendszer meg fogja oldani Magyarország közlekedésbiztonsági
problémáit, azaz csökkenni fog a szabálysértések száma. – Ha kevesebb
szabálysértést követnek el a közlekedők, elvileg kevesebb bírságot szednek be a
rendőrök, akkor hogyan lehet az idei bírságok dupláját már eleve biztosra venni
az elkövetkező évre? Az embereknek kiszabott bírságokra alapozni a Magyar Rendőrség
költségvetését és működését nem csupán arcátlanság, de egyben hatalmas felelőtlenség
is – tette hozzá dr. Lázár János.
A bizottsági elnök
felszólalásában elmondta: mindezek tükrében érthetetlen, hogy a kormány településőrökkel
akarja javítani a közbiztonságot, és településőrönként 80 ezer forint ámogatást
ad az őket alkalmazó önkormányzatoknak, ahelyett, hogy ezt a forrást a
rendőrségnek juttatná.