A Fodor József, a Krónikás festő címmel megjelent
könyvet a vásárhelyi közönség után most a budapesti is megismerhette. A néhai
művész életútját összegző albumot és a benne szereplő alkotásokat a fővárosi
Csók István Galériában mutatták be. Az eseményen az egykori barátok mellett
többek között a miniszterelnök felesége is részt vett.
A Csók István Galériában a vendégeket dr.
Lázár János köszöntötte. A polgármester arról beszélt, hogy a Feledy Balázs
által írt könyvet a helyi képviselőtestület is támogatta, mert keretbe foglalja
Fodor József életművét úgy, hogy közben értelmezi a XX. századi magyar
képzőművészetben betöltött szerepét, másrészt emléket állít a nagy vásárhelyi
festőgenerációnak is.
– Lényegesnek tartom, hogy a privát és állami
mecenatúra a kortárs képzőművészetek közül nem csak a fővárosiakkal
foglalkozzon, hanem a vidéken élő művész sorsával, kitörési pontjaival is.
Ezeket az embereket pedig példaként állítsa a kis és tágabb közösségek elé
azzal, hogy bemutatja, mit lehetett alkotni az elmúlt ötven esztendőben
véleményformáló értelmiségiként Magyarországon – mondta Lázár.
– A legvásárhelyibb festő pályáját összegző
könyv budapesti bemutatójára azért került sor, hogy a néhai művész munkássága
még jobban betagozódjon a kortárs képzőművészek kánonjába – nyilatkozta a kötet
írója. Feledy Balázs azt is elárulta, hogy az album címét Fodor József egykori
vallomásából nyerte.
– Fodor József egész élete során krónikásként
mesélt Vásárhelyről, a várost körülölelő pusztaságról, ezért választottam
a kötetnek a Krónikás festő elnevezést – vallott Feledy.
Az eseményen azok is részt vettek és
felidézték emlékeiket Fodor Józsefről, akik az albumba is írtak róla. A
vendégek sorában Orbán Viktor felesége is ott volt. Lévai Anikó elmondta, az ő
családja is büszkélkedhet Fodor festménnyel.
– Olyan festőt kerestünk egyszer a
nővéreimmel, aki a régi hagyományos paraszti világot festi meg. Így akadtunk
Fodor Józsefre, akinek egy lovaskocsit ábrázoló képét vásároltuk meg, mely pont
olyannak tűnt, mint amilyen régen apukámnak is volt. Ezt az alkotást
ajándékoztuk egyszer karácsonyra a szüleimnek. Nagyon tetszett nekik a mű és a
mai napig is a lakás központi helyén, a nagyszobában található – mesélte a
miniszterelnök felesége.
Az albumban szereplő képekből kamarakiállítást is rendeztek.