Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A legjobb előadást és a legjobb színésznőt hozta el a temesvári színház a vásárhelyieknek

Spiró György Prah című drámáját ismerhette meg a közönség a Mozaik Kamarateremben. Az előadás a temesvári Csiky Gergely Állami Nemzeti Színház vendégszereplésében jött létre.

Monumentális díszlet között, egészen pontosan egy óriási kakaós dobozba zárva játszottak a temesvári Csíky Gergely Állami Nemzeti Színház tagjai a Mozaik Kamarateremben. Szász Enikő és Dukász Péter az egyik legismertebb kortárs szerző, Spiró György Prah című írását mutatta be a közönségnek. A történet azt a sokak által találgatott kérdést boncolgatta, hogy mit tesz a nehéz körülmények között élő házaspár, ha megnyeri a lottó ötöst. A szereplők szerint a történetnek az egyéni sorson kívül komoly társadalmi vonatkozása is van.

– Ez a pár nem nagyon tud mit kezdeni azzal, hogy a szerencse az ölükbe hullott és itt lesz parabolisztikus a történet, hiszen nézzünk végig Kelet-Európán. Kísért a múltunk, nem tudunk szabadulni múltunktól, csak rágódunk rajta és tulajdonképpen képtelenek vagyunk a sorsunkon változtatni – mondta Szász Enikő, a temesvári Csiky Gergely Állami Nemzeti Színház színésze.

A történet azért is arathat mindenhol sikert, mert több jelentés rétege van. De nemcsak a közönség tetszését nyerte el, hanem a szakma is elismerően nyilatkozott róla.

– Az országos rövid dráma fesztiválon, melyet Nagyváradon rendeztek meg, ez a darab a legjobb előadás díját érdemelte ki. Erről Enikő azért nem beszél, mert ő nyerte el a női alakításért járó fődíjat is. Ez nem akármi, hiszen 24 különböző román társulattal vetélkedtünk – mondta Dukász Péter, a temesvári Csiky Gergely Állami Nemzeti Színház színésze.

A temesvári Csiky Gergely Állami Nemzeti Színház pályázaton pénzt is nyert a darab népszerűsítésére, amely így juthatott el Mindszentre és Hódmezővásárhelyre is. Ez utóbbinak azért is örültek a színészek, hiszen mindketten a város tiszteletbeli polgárai és ahogy elmondták, úgy érzik, mintha haza jöttek volna játszani.

Megszakítás