Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Magyar Közút elkezdte az Erzsébeti úton a gallyazási és gyérítési munkálatokat

Nehézkessé és balesetveszélyessé vált az Erzsébeti úton való közlekedés a behajló ágak és bokrok miatt a mezőgazdasági járművek számára. Ez az út a Magyar Közút fenntartásába tartozik, a cég munkatársai már elkezdték a gallyazási és gyérítési munkálatokat.

Már tavaly is nehézséget jelentett az Erzsébeti úton való közlekedés, majd ahogy beköszöntött a tavasz, ez újra napirendre került. Ezért több gazdálkodó Benkő Zsolt települési képviselőhöz fordult, hogy végre megoldódjon a régóta húzódó probléma.

– Belső-Erzsébet és Hódmezővásárhely közötti részen, ahol az erdősáv és fasor húzódik, nagyon kilógnak a fák, illetve az űrszelvényben már a fák lombjai olyan mértékben benőttek, amely zavarja a nagyobb mezőgazdasági gépek, mint például a traktorok, vetőgépek, erő- és betakarító gépek közlekedését. Már tavaly jeleztem a Közút felé, hogy legyenek szívesek végezzék el a munkát, vagyis a fák metszését és a bokrok gyérítését – mondta Benkő Zsolt települési képviselő.

Akkor nem történt változás, ezért a települési képviselő nemrégiben ismét arra kérte a céget, hogy az érintett 3-4 kilométeres szakaszon vágják le a benyúló ágakat. A Közút helyi képviselője értesült a problémáról, felmérte a tennivalókat és intézkedett a munka elvégzéséről.

– A mai időjárási viszonyok között elhatároztuk, hogy nekifogunk a munkálatoknak. A tervek szerint a napokban fogjuk elvégezni a belógó ágak levágását. Sok a tennivaló, ezért biztosan nem fogunk végezni két nap alatt, de amikor az aszfaltozásra kevésbé lesz alkalmas az idő, akkor a jövőben is folytatjuk a gallyazást – mondta Kárász József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hódmezővásárhelyi Üzemmérnökségének vezetője.

A gallyazás után a főutak kátyúzása lesz a következő feladata a Közút munkatársainak, többek között a 45-ös és a 47-es utak megsüllyedt részeit igyekeznek kijavítani.