Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A magyar zenei paletta kiemelkedő képviselői a Kossuth téri nagyszínpadon

Augusztus 17. és 20. között a magyar zenei paletta kiemelkedő képviselői a legkülönfélébb zenei stílusokban koncerteznek Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téri nagyszínpadon.

Ízelítő a programból:

2013. augusztus 17. szombat  20.00

Group ‘N’ Swing koncert

A Group’N’Swing zenekar Magyarország első számú Swing & Boogie Show zenekara, amely saját, kifejezetten táncparkettre szánt, boogie-s lüktetésű, de swinges, big band-es hangulatot idéző szerzeményeivel és a stílushoz passzoló karakteres imidzsével vívta ki a szakma és a közönség elismerését.

A most elkészült második nagylemezük, a „Botrány” az év hazai szórakoztató zenei albumaként 2013-ban Fonogram-díjat kapott; az album zenei rendezője a United formációból is ismert Romhányi Áron volt. 2013-ban a TV2 The Voice című műsorában a zenekar énekese Gájer Bálint a második helyet szerezte meg.

Tagok: Ének: Gájer Bálint, Mihályi Réka; Trombita, vokál: Csík Tibor, Nyikes Krisztián; Tenor szaxofon; vokál: Bakó István; Harsona, bariton szaxofon, vokál: Almási Attila; Zongora, vokál: Lőrincz Ádám; Gitár: Gyalog Zoltán; Nagybőgő: Molnár Péter; Dobok: Péntek Tibor.

 

2013. Augusztus 18. vasárnap 19.30

Mystery Gang koncert

Egy olyan korban, amikor már minden éppen megalakuló szakközépiskolai zenekar a hip-hop-ba öltött szimfonikus metált ötvözi a délkelet-tibeti afro-house alapú ezoterikus etno-jazz-zel, csak hogy egyből az induláskor megmutassa, milyen művelt és ötletes zenészekből is áll a nagymama szuterénjában egyre nagyobb sikereket arató formáció, nos, egy ilyen korban nem lehet nem imádni a Mystery Ganget. Ez a trió ugyanis ehhez képest semmi mást nem csinál hosszú évek óta, mint a legautentikusabb, legelemibb, legkezdetlegesebb formájában mutatja be, milyen is volt a rock and roll Amerikában az ötvenes évek derekán – és ez maga a nagybetűs hiánypótlás ebben a szétagyalt magyar popzenei sivatagban.

A zenekar ebben az évben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját.

 

2013. Augusztus 18. vasárnap 22.00

The Carbonfools koncert

 

A The Carbonfools egyedi hangzásvilágának alapja az elektronikus és az élő hangszeres zene egysége. Második nagylemezükkel, a Carbonheart-tal (Szénszív) léptek be a magyar zenei elitbe, dalaikat előszeretettel játsszák a magyar televíziók és rádiók, dalaik letöltésének száma százezer fölött van. Magyarország legismertebb koncertzenekaraként folyamatosan járják az országot, 2010-ben két londoni fellépésük is volt.

 

2013. Augusztus 19. 19.30

Fabula Rasa koncert

Az új lemezanyagot, a „Hűhót” – az egészen rendkívüli világzenei koncertprogramot – adják elő. A felállásból adódik, hogy hallhatunk a koncerten kamarazenei hangzású, bársonyosan kellemesen bizsergető, álmodoztató dalokat, majd tuttiban játszva egy igazi erőteljes, életerős, katartikus élményt élhetünk át a muzsika hatására. A dalokat a 2012-es Év zeneszerzője, Artisjus-nagydíjas Szirtes Edina írta és hangszerelte.

A koncert megpróbálja a lehető leggazdagabb, legsokrétűbb zenei világot elénk tárni. Az egyéni hangszerszólók is ezt szolgálják, melyek virtuozitása és különlegessége (modern effekt-pedálok használatával) még egyénibbé varázsolják az estet, hiszen ritkán hallhatunk ilyen zenei egyéniségeket teljesen egyedül, szólisztikusan játszani nagykoncerteken, hogy a tömegszórakoztatásból feljebb emelkedhessünk egy rendkívüli zenei eseménybe. Legalábbis ez a cél…

 

2013. Augusztus 19. 22.00

Kerekes Band koncert

A Kerekes Band az utóbbi évek egyik legütősebb világzenei bandája: hasító ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock ‘n’ roll. Koncertjeikre jellemző a pulzáló “stadion-folk” hangulat, melyet csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek. Fehér Zsombor koffernyi effekttel megtámogatott furulyakészlete mellett egyszemélyes showműsorával teszi fel a betyárkalapot az élményre, miközben úgy fújja, akár egy bronxi funkpartira beszabadult megvadult őscsángó, aki Jimi Hendrix legzúzósabb ütemeit szívta magába a gyimesi hegytetőn. Námor Csaba úgy nyomja kobzát, ahogy az az Ethno Funk Testvériség igazságtevőjéhez illik: minden akkordja felér egy pörgőrúgással. Csarnó Ákos brácsajátéka hozza az atavisztikus öröm-tudathasadás energiáját és zaftját, mialatt higanypumpaként kezdi mozgatni a hallgató lelkét. Kónya Csaba basszusa és Fehér Viktor dobjátéka pedig egyértelműen a folk-biznisz legkeményebben dolgozó ritmusszekcióját adja.