Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A makóiak és a hódmezővásárhelyiek a közös kórház mellett állnak

A szombaton megrendezett Jótékonysági bál megmutatta, hogy a makói és a hódmezővásárhelyi polgárok, valamint a településeken működő vállalkozások támogatják a két város közös egészségügyi intézményét, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makót.

A példátlan mértékű összefogásnak köszönhetően az esten 6 millió 170 ezer forint gyűlt össze, amelyből a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban egyenlő arányú megosztással a véradó állomások eszközparkjának gyarapítására, korszerűsítésére kerül sor. Az eszközbeszerzéssel elsősorban a kiszállásos véradások feltételei javulnak, amelynek köszönhetően lényegesen több vért gyűjthetnek az intézmények, folyamatosan biztos hátteret teremtve az akár életet mentő beavatkozások és kezelések lefolytatásához.

A Jótékonysági bál fővédnöke Lázár János országgyűlési képviselő, védnökei Dr. Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Prof. Dr. Fülesdi Béla az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnöke, valamint Almási István Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere volt. A több mint 400 vendég szórakozásáról a Grup’N Swing zenekar, valamint Vastag Tamás és Gubik Petra gondoskodtak.

  

Dr. Kallai Árpád

főigazgató

Megszakítás