Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A mesék varázslatos világa

A
mesék varázslatos világába kalauzolja el a gyerekeket a „Hétmérföldes csizmában
a régi idők nyomában” elnevezésű tábor. A Petőfi Művelődési Központ idén 12.
alkalommal rendezi meg a mesevilágba kalauzoló vakációt. Az idén csak a helyszín
az újdonság: az érdeklődők ebben a szezonban a mártélyi Bodnár Bertalan
Oktatóközpontban töltenek egy hetet.

A gyerekek
képzeletbeli utazást tehetnek a Kárpát-medence gazdag népmesevilágában,
közelebbi ismeretségbe kerülhetnek a híres mesegyűjtőkkel és írókkal, valamint a
történetekben felbukkanó pozitív és negatív szereplőkkel is. Olyan mesekönyveket
is kezükbe vehetnek a fiatalok, amelyek mára már különlegességnek számítanak.

Horváth
Tibor táborvezető szerint sajnos manapság nagyon keveset mesélnek a gyerekeknek.
Még talán az óvodás korosztály ismeri a magyar népmeséket, de a fiataloknak alig
van olyan élményük, amelyek könyvolvasásból származnak. A mai gyerekek
elsősorban filmen vagy interneten találkoznak mesékkel, ezen szeretne
változtatni a tábor.

A
vakációzást leginkább a kisebbek élvezik, csodálatosnak találják a mesék
világát, mindegyik nagyon közel áll a szívükhöz. Az, hogy új meséket kell
kitalálniuk, sokuk számára nagyon testhezálló feladat. Az viszont már kevésbé,
hogy a saját történetüket majd be is kell mutatniuk. Saját történeteiket szerdán
és szombat este adják elő, a bemutatóra szeretettel várják a szülőket,
nagyszülőket is.

Megszakítás