Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A művésztábor fénypontja az ásatás volt

A hétezer éves vásárhelyi kerámia állt az idei művészeti tábor
középpontjában, ahol az általános iskolás gyerekektől egészen a nyugdíjas korú
idősekig voltak érdeklődők. 

A
Pannonhalmi Zsuzsa, Noémi-díjas keramikus művész által vezetett tábor
legizgalmasabb pillanatai azok voltak, mikor a Kotac-parti Vata tanyán
neolitikus – Körös kultúrához tartozó – lelőhelyen Lovag Zsuzsa régész
segítségével cserepeket kutattak, és találtak is, számos darabot. Érdekesség,
hogy ahol sok ilyen cserép maradvány van, a régészek szerint egyéb más kincseket
is rejt a föld. A kerámia tábor résztvevői számára azonban ezek voltak az igazi,
nagy felfedezések.

– Már
magában az elképesztő érzés, hogy olyan kerámiát tarthatunk a kezünkben, amit
6-7 ezer évvel ezelőtt készítettek– hangsúlyozta Pannonhalmi Zsuzsa.

Több
különböző múzeumi könyvet is fellapoztak a táborozók, ahol megtalálták a kész
edények rajzait. Ez alapján pedig saját ízlésük szerint rekonstruálhatták őket.
A tábor két hétig tartott, és az általános iskolás gyerekek együtt töltötték el
itt az idejüket nyugdíjas korú idősekkel. A rekonstruáláson kívül végigmentek a
különböző képzőművészeti technikákon is, korongoztak, gipszet öntöttek, de
diófapác rajzot és akvarell festményeket is készítettek.

Megszakítás