Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A nemzeti Összetartozás Napjára Emlékeztek Hódmezővásárhelyen

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból több hódmezővásárhelyi intézmény, és szervezet tartott megemlékezést. A Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai Tagintézményében élőképet hoztak létre a diákok az iskola udvarán.

Az első világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződést június negyedikén írták alá. Ennek következményeként az őshonos magyar népesség öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is. A trianoni döntés 23, 4 millió lakost érintett, Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7, 6 millió fő maradt. A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. A törvény elfogadásával kinyilvánították: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A Nemzeti Összetartozás Napján számos városi intézmény, köztük az iskolák is megemlékezést tartottak. A Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai Tagintézményének diákjai ez alkalomból élőképet hoztak létre az iskola udvarán.

– Egy élőképet alkottunk. A sportpályára felfestettük a történelmi Magyarországot, benne a jelenlegi Magyarországgal, megpróbáltuk az egészet úgy elhelyezni, hogy az egész területen legyenek gyerekek és azután megmutattuk nekik, hogy hol vannak a határok, és hogy mi történne akkor, ha ezek nem lennének. Az élőkép során a határok leomlanak és akik a határokon kívül élnek, ugyanolyan magyarok, mint amilyenek mi vagyunk – mondta Bucsai Ferencné, tagintézmény-vezető.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából pénteken a Városházán honosítással egybekötött ünnepséget tartanak.