Molnárné Kecskeméti Rita önkormányzati képviselő számára a nemzeti tudat érzésén kívül az összetartozást szimbolizálja a nemzeti színű zászló. A képviselő az elsők között fejezte ki elismerését dr. Kovács László kezdeményezésére, miszerint nemzeti ünnepeinken ne csak a közintézményeken és a társasházakon, hanem a magántulajdonban levő ingatlanokon is lobogjon a magyar zászló.
Dr. Kovács László fideszes képviselő terjesztette elő azt a javaslatot, miszerint 2014-től március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án a magántulajdonban levő ingatlanokat is fellobogózhassák az ott élők. Hódmezővásárhelyen eddig több mint ezren jelezték, hogy igényt tartanak a város által ingyenesen biztosított, négyféle méretben rendelhető lobogókra. Molnárné Kecskeméti Rita képviselő számára elsősorban az összetartozást szimbolizálja a magyar zászló. Mint mondta: meggyőződése, hogy összefogásra, a mindennapi élet nehézségei között, feltétlenül szükség van.
– Én azt remélem, hogy miután több mint ezer háztartás kérte itt Hódmezővásárhelyen a nemzeti színű lobogót, ezzel is erősíteni fogjuk a nemzeti tudaton túl azt az érzést, hogy igenis összetartozunk, és az összefogásban a mai napig erő rejlik- mondta Molnárné Kecskeméti Rita települési képviselő.
Molnárné Kecskeméti Rita települési képviselő körzetében eddig több mint nyolcvanan kérték a zászlót. Béres József az elsők között volt, aki jelezte, hogy igényt tart egy lobogóra. A Somogyi Béla utcai lakost arról kérdeztük, mit jelent számára a magyar nemzet jelképe.
– Elfogódottságot érzek, ha meglátom. Bárhol, bármikor, amikor a Himnusz szól, vagy egyáltalán, ha magyar zászlót látok. Ünnepeinken feltétlenül kiteszem majd a lobogót- mondta Béres József.
Aki ezután dönt úgy, hogy nemzeti ünnepeinken fellobogózná ingatlanát, igényelhet zászlót a Polgármesteri Hivatalban a földszint 16-os irodában, telefonon a 62/530-158-as számon, vagy interneten keresztül a www.hodmezovasarhely.hu oldalról letölthető igénylőlapon.