A professzionális fényképezés elméleti és gyakorlati tudnivalóit tartalmazza Eifert János Képírás című albuma. A vásárhelyi fotóművész az elmúlt fél évszázad során szerzett tapasztatait gyűjtötte össze új kötetében, amelyet saját és a szakma legjobbjainak képei illusztrálnak. A végeredményről a helyi közönség is megbizonyosodhatott, hiszen az alkotó az Emlékpontban is bemutatta munkáját.
Eifert Jánost a világ elismert fotóművészei között tartják számon. Pályafutása során 44 országban járt, 180 önálló, 650 csoportos kiállítást rendezett és 168 díjat kapott. Az elmúlt évek alatt összesen hét könyve jelent meg és most a legújabb munkáját hozta el Hódmezővásárhelyre. Képírás című albuma azért született meg, mert külföldi és itthoni tanításai során többször hiányosnak ítélte az oktatóanyagot, ezért úgy gondolta, ő maga gyűjti össze tapasztalatait a szakmáról.
– Nagyon nagy felelőssége van a képírónak. Azontúl, hogy a technikai és az esztétikai szabályokat ismernie és használnia kell, lényeges, hogy olyan képeket készítsen, ami a néző számára élményt jelent, és nemcsak gyorsan kiselejtezi az agyából, és öt másodperc múlva már el is felejti a látottakat. A könyvemben éppen ezt akarom megtanítani az olvasóval – mondta Eifert János fotóművész.
A fotóművész szerint ahhoz, hogy valaki a fényképezést magas színvonalon tudja űzni, a tehetséget nem lehet kihagyni, de az ismeretek tárházát tanulással folyamatosan lehet bővíteni. Bevallotta: ő is sokat tanult régen és most is másoktól, hiszen azt tapasztalja, a jó képek mindig gondolkodó fotóst feltételeznek.
– Nagyon sok fotókiállítást, képzőművészeti kiállítást néztem meg és nézek ma is, szeretek albumokat lapozgatni. Épp itt, a vásárhelyi Németh László Könyvtár olvasóterme volt a kedvenc helyem, mert itt Munkácsytól kezdve Rembrandton át különböző fotóalbumokat is megtalálhattam, ezekből lehetett rendkívül sokat tanulni. Például a portré fényképezésnél azt, hogyan világítsunk – tette hozzá a fotóművész.
A Képírás című tankönyv azért is számít különlegesnek és hiánypótlónak a piacon, mert az elméleti és a gyakorlati ismeretek átadása mellett illusztrációkban is nagyon gazdag. Nemcsak a szerzőnek, hanem a szakma legjobbjainak az alkotásait is tartalmazza, összesen 466 világszínvonalú képet.