„Recsk –
kényszermunkatáborok 1950-53” címmel rendeztek kiállítást a
hódmezővásárhelyi Emlékpontban; a tárlat legmegdöbbentőbb tárgyait
azok az elporladt cipőtalpak jelentik, amelyek nemrég kerültek elő
és szimbolizálják Recsk szörnyűségeit.
A kiállítás a teljes recski anyagot felöleli bár nem abban a
formában, ahogy az állandó kiállítóhelyen látható – mondta el
tárlatról a csütörtöki sajtóbejáráson Bank Barbara kurátor, az
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze az
MTI-nek.
Hangoztatta, a hely méretei nem tették lehetővé, hogy az egész
tablóanyag a dél-alföldi városba utazzon, de azok, melyek
hiányoznak, érintőképernyős terminálokon jelennek meg. Csakúgy, mint
azok a tárgyi emlékek, melyek szintén nem kerülhettek
Hódmezővásárhelyre.
A kiállítás újdonsága egy szintén a számítástechnikát alkalmazó
rész, melyben különböző egykori „tábori, börtön szlenget” mutatnak
be. A szó és mondat jelentéseket a terminálokon meghallgatni és
értelmezni is lehet, hiszen mindenhez magyarázat társul. Emellett
filmrészleteket is láthatnak a látogatók a témában készül
alkotásból, megtalálható a teljes recski tábori névsor és az őrök
névsora is.
A pénteken nyíló és április 10-ig látható kiállításon a táborok
kegyetlen világát, korabeli fotókkal és dokumentumokkal gazdagon
illusztrált mintegy harminc tabló mutatja be. Bepillantás ez az
egykori recski tábor életébe és a 2010 kutatások eredményeként az
ország többi, kevésbé ismert – Kazincbarcika, Tiszalök, Kistarcsa,
Hortobágy – internálótáborába. Emellett néhány tárgyi emléket is
bemutatnak, egyebek közt kövekkel megrakott talicskát, a recski
cipészműhelyben egykor készült talpakat, vagy egy túlélő által
készített barakk-makettet, melyben jól érzékelhető milyen
körülmények közt éltek az egykori táborlakók.
Recsk a kommunista diktatúra idején az emberi szenvedés egyik
szinonimájává vált. A tábor létezését hallgatás és tagadás övezte, a
túlélőket, az egykori rabokat legszigorúbb titoktartásra, örök
némaságra kötelezték.
A szovjet minta alapján az Államvédelmi Hatóság által létrehozott és
a külvilágtól hermetikusan elzárt láger a 20. századi magyar
történelem egyik legsötétebb fejezete. Az első rabok saját kezükkel
építették fel a tábort; a kegyetlen ávh-s őrök már a megérkezésnél
kijelentették, az oda kerültekkel nem kell elszámolni.
Az egykori munkatábort 1953-as feloszlatása után néhány esztendővel
lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon.
A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították,
hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett. Ma sem tudni
pontosan, hogy mennyien vesztették életüket a Recskre kerültek
közül. Annyit tudni, hogy a tábor befogadóképessége, a kutatás
jelenlegi állása szerint 1300-1400 fő volt, de a megtalált
feljegyzések szerint valamivel több mint 1700-an biztosan
megfordultak Recsken, de hogy pontosan hányan azt nem tudni – mondta
el a történész.
(MTI)