Tetten értek a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai egy 37 éves mindszenti férfit, aki az elmúlt időszakban több mint egy tucat betörést követett el Hódmezővásárhelyen. A férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.
A gyanú szerint több mint egy tucat betörést követett el Hódmezővásárhelyen az a férfi, akit kedd éjszaka tetten értek a helyi rendőrkapitányság körzeti megbízottai. A 37 éves mindszenti férfi egy cég telephelyére tört be, ahonnan készpénzt és kávét vitt el, miközben a riasztórendszert lényegében tönkretette. Amikor kimászott a Könyök utcai telepről, a kerékpárjáért ment, amelyet egy közeli bokorban rejtett el. Ott fogták el a rendőrök, akik egy ideje már figyelték a környéket a megszaporodott betörések miatt.
A férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a közelmúltban összesen tizenöt helyre tört be Hódmezővásárhelyen. A gyanúsított elsősorban családi házakat fosztott ki, de nem kímélte az orvosi rendelőket, az óvodákat sem, a tarjáni olvasókör épületébe is betört. Zsákmánya között volt laptop, pénztárgép és más elektronikai cikk is.
A gyanúsítottnál tartott házkutatás során a bűncselekményekből származó tárgyak jelentős részét megtalálták. A férfit legutóbb a mindszenti és vásárhelyi gépkocsifeltörés-sorozat gyanúsítottjaként fogták el és vették őrizetbe azt követően, hogy tavaly nyáron egy rendőrségi mikrobuszt próbált meg feltörni. Most azt mondta a rendőröknek, hogy édesanyja beteg, az ő gyógykezelésére akart ilyen módon pénzt szerezni.
A rendőrség lopás gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfi ellen, kihallgatását követően ismét őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.