Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A részletekben benne rejlik az egész – Dömötör Mihály fotókiállítása az Emlékpontban

Vásárhely jellegzetes szobrai és épületrészletei láthatók Dömötör Mihály kiállításán az Emlékpont galériájában. A fotóművész egyúttal játékra is invitálja az érdeklődőket, akiknek azt kell kitalálniuk, hol készülhettek az alkotások. A közönség alaposan meggondolhatja a válaszokat, hiszen a rejtvényfejtés csak január közepén zárul le.

Dömötör Mihály nagy tisztelője a vásárhelyi születésű Lucien Hervének, aki szerint a részletekben benne rejlik az egész, ezért a fotóművész mostani kiállításán is előszeretettel alkalmazta ezt a látásmódot fényképein.

– Most készítjük Vásárhely műemlékei javított, bővített, színes kiadását, így óhatatlanul épületrészleteket kellett fényképeznem és akkor fedeztem fel, hogy annak ellenére, hogy mondjuk középkori, illetve ókori műemlékek nincsenek Vásárhelyen, a város építészi emlékekben mégis gazdag hely. Érdemes néha felnézni, mert az épületeken hihetetlen érdekes részletek és díszek találhatók – mondta Dömötör Mihály fotóművész.

Az alkotó a szépre való érzékenységét még gyermekkorából hozta magával, hiszen édesapja és édesanya révén igazán inspiráló kulturális környezetben nőhetett fel. Őseihez hasonlóan a fotóművész is a város értékeit szeretné bemutatni mások számára. Például azt is összeszámolta, hogy legalább 30 oroszlán lakik békében Vásárhelyen, de hogy ezek pontosan hol találhatók, nem árulja el, hiszen azt szeretné, ha hozzá hasonlóan mások is felfedeznék szűkebb környezetüket. Ezért Dömötör Mihály az érdeklődőket játékra invitálja, mely során azt kell kitalálniuk, melyik részletet, hol fényképezte le.

– Hihetetlen szellemi kaland lesz a nézőknek is, és szerintem lelkesen fognak ebben részt venni, mert ez egy felfedezőút úgy, hogy nem kell messzire utazni, és sokba sem kerül, csak Vásárhelyen kell sétálni és szétnézni – tette hozzá a fotóművész.

Az érdeklődők a kiállításon és az interneten is megtalálhatják azt a rejtvénysort, melyet ki kell tölteniük. A válaszokat alaposan át lehet gondolni, hiszen a játék január 13-án zárul le. 10 helyes megfejtőt jutalmaznak majd, akik természetesen fotózással kapcsolatos könyveket kapnak.

Megszakítás