Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes lép fel Hódmezővásárhelyen

A Roma Kultúra Napja alkalmából a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes lép fel a Bessenyei Ferenc Művelődési Ház színpadán április 7-én. Az intézmény így a cigányzene egyik magas színvonalat képviselő együttesével emlékezik meg az eseményről.

Az ENSZ a Roma Kultúra világnapjává nyilvánította április 8-át, amelyet a cigányság egyik legfontosabb ünnepeként tart számon. A hazai cigány szervezetek mindig valamilyen kulturális eseménnyel emlékeznek meg a világnapról. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a jeles alkalomhoz a 2012-ben alakult Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes koncertjével csatlakozik. A 19 fős zenekar csupa tehetséges muzsikusokat tömörít, akik produkciójukat kimondottan egyedi stílusban adják elő.

– A műsor két részből tevődik össze. Az első része verbunkos darabokat, második fele örökzöld slágerek feldolgozását takarja. Izgalmasnak ígérkező produkcióra lehet készülni – mondta Gajdán Bálint intézményvezető.

A zenekar egyértelmű szándéka, hogy a cigányzene jellegzetes műfaját az újabb generáció számára is izgalmassá tegyék.

– A cigány zene egyfajta hungarikum. A magyar kulturális élet elválaszthatatlan egysége. Mi mint a kultúra háza és a kultúra szervezői alapvető, hogy megemlékezünk erről egy ilyen produkcióval – tette hozzá Gajdán Bálint.

Az április 7-ei vasárnapi koncertre minden érdeklődőt várnak, amelyre 1900 forint a belépő. A diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményt kínál a művelődési ház, így ők 1300 forintért tekinthetik meg az előadást.

Megszakítás