Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A román megszállás hódmezővásárhelyi áldozataira emlékeztek

A 93 évvel ezelőtti román megszállás során kivégzett 56 mártír előtt tisztelgett a Hódmezővásárhelyi Trianon Társaság és a Történelmi Vitézi Rend. A részvevők kerékpárral járták végig azt az utat, melyet annak idején az áldozatoknak is meg kellett tenniük. A végállomás a Kutasi úti emlékmű volt, mely a korszak egyik legszörnyűbb tömeggyilkosságát hirdeti.

A Vásárhelyt megszálló román katonák 1919. július 25-én 56, többségében helyi, ártatlan lakost végeztek ki a város határában. A Hódmezővásárhelyei Trianon Társaság és a Történelmi Vitézi Rend tagjai évek óta kerékpáros túrát szerveznek az áldozatok emlékére. Ilyenkor azt az útvonalat járják be, amelyet annak idején az erőltetett menetnek is meg kellett tennie.

– Berényi László vezetésével összegyűjtöttek több tucatnyi embert, akiket a városháza pincéjében tartottak fogva. Majd egy halálmenet indult gyalogosan a városból kifelé, Orosháza irányába. Többeket a bámészkodók közül is berántottak a menetbe. Majd a város határában található Nagy Dezső-féle tanyába vitték őket. A 24-ről 25-re virradó éjszakát összezárva a pincében töltötték, 25-én hajnalban pedig gépfegyverrel végezték ki őket – mondta Elek András, a Hódmezővásárhelyi Trianon Társaság tagja.

Az 56 áldozat közül kilenc személyazonosságáról nem lehet tudni semmit, a többiek azonban helyi ártatlan emberek voltak. Munkások, iparosok, fiatalok és idősek egyaránt áldozatul estek a román megszállásnak.

– Az első világháborút lezáró zavaros időszakban itt, Hódmezővásárhely környékén történt az egyik legnagyobb tömeggyilkosság, amit a megszállók elkövettek a magyarok, a hódmezővásárhelyiek ellen – tette hozzá Elek András.

A Kutasi úti emlékmű már 1969 óta áll, de csak a rendszerváltás után lehetett megemlékezni a román megszállás során kivégzett 56 mártírról.