Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A susáni házakhoz is új járda épül

Az önkormányzat és a lakosság összefogásával
újulnak meg a járdák a Susáni Révész utcában is, ahol dr. Havasi Katalin adta
át az építőanyagot. Számos ház bejáróján több köbméter homok és sóder áll.

– Ahol járda vagy út épül ott a város egy
kicsit nagyobb lesz. Jelképesen attól is nagyobb lesz a település, hogy így a
fiatalok is tesznek a jövőjükért – mondta a susániakat képviselő Havasi
Katalin.

A Révész utcában lakó Krajnyák Cintia szerint
az önkormányzat által biztosított építőanyag sok susáninak jelent komoly
segítséget.

– A pályázatról a Rádió 7-ből értesültem, és nagyon örültem a lehetőségnek,
mivel eddig még nem épült előttünk járda. Az építkezés már elkezdődött az
alapok kiásásával, a munkálatokat családon belül fogjuk megoldani,
természetesen szakember bevonásával. Az új járdaszakasz körülbelül 15 méter lesz – mondta el
a Révész utcában lakó hölgy.

Hódmezővásárhelyen több helyen új járda épül.
Az önkormányzat és a lakosság összefogásával megvalósuló programban mintegy 25
millió forint értékű építőanyagot biztosít a város, amelynek segítségével 187
ingatlanhoz közel 4,5
kilométer járda épül meg idén ősszel.

Megszakítás