Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A szabad forrásokkal a gazdaság fejlődését kell segíteni

Minden
szabad forrást, beleértve az uniós támogatásokat is úgy kell
felhasználni, hogy az a gazdaság fejlődését szolgálja – jelentette
ki Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője
csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

A gazdaságfejlesztés elsődleges és legfontosabb eszköze a kis- és
közepes vállalkozások valós, tényleges támogatása – mondta az
alföldi város polgármesteri posztját is betöltő politikus a
Széchenyi Programiroda hálózat helyi egységének átadásakor.

A frakcióvezető rámutatott, Magyarország akkor tudja sikeresen
elkerülni az Európai Uniót fojtogató válságot, ha képes a gazdaság
növekedését fenntartani.

A Széchenyi programiroda közvetlen kapcsolatot teremt a kormány
vállalkozásokat támogató gazdaságpolitikája és a cégek között –
tudatta a képviselő.

Molnár Ágnes fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte, a
legfrissebb adatok szerint az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében
megújított pályázati struktúra eredményeként az idén javulni tudott
a hazai kis- és középvállalkozások pályázati hajlandósága.
A vállalkozásfejlesztést célzó pályázatok töretlen sikernek
örvendenek, és kiemelkedő érdeklődésre tartanak számot: több, mint 7
ezer pályázatot nyújtottak be, amelyből közel 4 ezer esetében már
megszületett a támogatói döntés. E projektek 200 milliárd forintot
meghaladó fejlesztést és beruházást jelentenek az országban – mondta
az államtitkár.

Hódmezővásárhelyen az országban negyedikként nyílt Széchenyi
Programiroda, ahol a vállalkozók közvetlenül informálódhatnak az
ÚSZT pályázatairól és ingyenes, személyre szabott tanácsokat
kaphatnak.

(MTI)