Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A szakképzés humán kérdései

Hódmezővásárhely számára stratégiai kérdés, hogy
versenyképes, használható és a munkaadók számára értékes tudást adjon minden
szakképzést választó fiatalnak –  fogalmazott a Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligájának regionális szakképzési fórumán dr. Lázár János
polgármester. Gaskó István a Liga elnöke szerint a pályakezdő fiataloknak
jelenleg hazánkban gyakorlatilag nincs érdekvédelme, ezért a munkáltatók gyakran
kihasználják őket.

Hódmezővásárhely
adott otthont a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája által szervezett
regionális szakképzési fórumnak, amelyen szakképző intézmények, központok,
munkáltatók és szakszervezetek képviselői, szakemberek, illetve szakpolitikusok
vitatták meg a hazai szakképzési rendszer jelenlegi helyzetét, jövőbeli
lehetőségeit, feladatait.

A rendezvény
megnyitóján dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési
képviselő beszédében az oktatási rendszerek átalakításának szükségességét
hangsúlyozta.

– Egy olyan
adottságokkal rendelkező városnak, mint Hódmezővásárhely, mindig egy lépéssel
előrébb kell járnia, mindig innovatív és kreatív ötletekkel kell előállnia, hogy
a fiataloknak az adott gazdasági, társadalmi helyzetnek megfelelően tudjon
lehetőségeket teremteni – fogalmazott dr. Lázár János. A polgármester elmondta:
Hódmezővásárhely 2006 óta komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy átszervezze
iskolarendszerét, amelyben vezérelv, hogy fenntartható, minőségi oktatást
biztosító, integrált iskolákban tanulhassanak a hódmezővásárhelyi gyermekek.

– Az integrált
iskolarendszer jól vizsgázott, hiszen az idei kompetencia-tesztek alapján a
vásárhelyi diákok kétharmada az országos átlag felett teljesít. Mindez persze
annak a több száz pedagógusnak köszönhető, akik elhivatott munkájukkal lehetővé
teszik, hogy Hódmezővásárhelyen országosan elismert, integrált oktatási és
szakképzési rendszer működjön – fogalmazott dr. Lázár
János.

A Liga
Szakszervezetek konferenciáján a résztvevők a munkavállalók, a munkáltatók és a
szakszervezetek szemszögéből is értékelték a hazai szakképzés helyzetét. Dr.
Szabó Imre, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának országos
koordinátora előadásában elmondta: a gazdasági versenyképesség szempontjából
kulcsfontosságú lenne, hogy minél több legális munkavállaló kerüljön a piacra.
 Ez fellendítené a gazdaság aktivitását, és jobban megoszlanának a közterhek.

Tatai-Tóth András
országgyűlési képviselő előadásában hangsúlyozta: reális célkitűzéseket kell a
fiatalok elé állítani, és alapos szakmai, gyakorlati ismeretek elsajátítására
kell ösztönözni őket.

Hegedűs Zoltán, a
Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola
szakmai igazgatóhelyettese az iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli –
felnőttkori – szakképzés közötti különbségekre mutatott rá.

– A felnőttképzés
célja és előnye, hogy gyors, rugalmas, hatékony és gazdaságos képzést nyújt, a
felnőttkori szakképzésben résztvevőket pedig elsősorban az motiválja, hogy
mennyire tudnak elhelyezkedni később a szakmájukban, így tehát a képzés
alkalmasabb arra, hogy kielégítse a folyamatosan változó gazdasági igényeket –
összegezte Hegedűs Zoltán.

Az
előadás-sorozatot Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus
Ligájának elnöke zárta. Gaskó előadásában a fiatal munkavállalókat állította
középpontba, hiszen – mint elmondta – az ő érdekeik, jogaik a legkevésbé
védettek a munkaerő-piacon, sőt, a pályakezdő ifjúságnak gyakorlatilag nincs
érdekvédelme.

– Jelenleg a
szakmunkások piaci megítélése alacsony, de mint munkavállaló komoly terheket
viselnek. Az országnak, a társadalomnak jól képzett, tovább képezhető,
innovatív, felkészült, talpraesett munkavállalókra van szüksége, aki, ha kell,
mer és tud is váltani, lépést tart a gazdasági-társadalmi igényekkel, a
munkavállalóknak viszont hatékony érdekvédelemre, a munka megbecsülésére és a
terhek csökkentésére van szüksége  – fogalmazott Gaskó
István.

Megszakítás