Megdöbbenve olvastuk a hírt, hogy
Hódmezővásárhelyen a segélyt vagy más támogatást igénybe nem vevő, ezért
visszaéléssel vádolt emberek nevét, születési évét, címét nyilvános helyen
kifüggesztették, és a város honlapján közzétették….
Tisztelt Dr Lázár János
polgármester Úr!
Megdöbbenve olvastuk a hírt, hogy
Hódmezővásárhelyen a segélyt vagy más támogatást igénybe nem vevő, ezért
visszaéléssel vádolt emberek nevét, születési évét, címét nyilvános helyen
kifüggesztették, és a város honlapján közzétették.
Azon túl, hogy ez az intézkedés sérti az adatvédelmi és a
szociális törvény személyes adatok védelmére vonatkozó passzusait, véleményünk
szerint, rosszhiszeműen jár el a segélyt igénylőkkel szemben.
Ha valaki bármiféle szociális
támogatás igényel, és azt aztán akár csak
egyszer nem használja fel, méltánytalan és túlzó bűnnek tekinteni, és az
érintetteket ilyen megalázó helyzetnek kitenni. Ugyanis sokféle egészen
életszerű, hétköznapi ok állhat a megítélt támogatás felhasználásától való
elállás mögött.
Például a segély kérvényezésének,
megítélésének és valós igénybe vétele között eltelhet annyi idő, ami alatt az igénylő
más módon próbálja megoldani a problémáját, vagy javulnak az életkörülményei.
Ilyen esetekben ezért inkább jogkövető magatartásról van szó, azaz az
érintetteknek már nincs szüksége a megítélt támogatásra, ezért nem veszik
igénybe.
Gyakorta előfordul az is, hogy
egy nehéz élethelyzetben a család egyik tagja igényli a támogatást, míg a
másik, a segélyezettség miatt érzett
szégyen miatt ellene van, esetleg meg is tiltja a támogatás felvételét.
Különösen jellemző ez a beállítódás a természetben (étkeztetés, étel és ruha
adományok stb.) nyújtott segítség esetén. Csak,
aki még nem volt ilyen helyzetben hiheti azt, hogy a „rászorultak” csak a
kapott adományok, támogatások örömét érzik. A segélyekre való nagy mértékű
ráutaltság az érintettek többségben a maguk élete feletti irányítás elvesztésének
kudarcát jeleníti meg, és ezért szégyenérzet kíséri.
Az is előfordulhat, hogy a
támogatás igénybe vételének elmaradása a jogosultak helyzetének rosszabbodását
jelzi, vagy már nem képes elmenni és
átvenni a megítélt támogatást (vö. a listán lévő megnevezett személy már
elhalálozott) ezért inkább figyelmeztető jele annak, hogy az igénylő
helyzete esetleg rosszabbodott.
Illetve lehetnek egészen
hétköznapi okok: például nincs, aki elmenjen az ebédért, vagy más személyes,
családi teendők, kötelezettségek előbbre sorolódnak.
Nem állja meg a helyét az Ön azon
érvelése, hogy a fel nem használt
támogatások kárt okoznának, kiszorítanának más rászorulókat.
Mint azt Ön is bizonyára tudja, a
segélyek pénzalapjával az önkormányzatok egy évre szólóan gazdálkodnak, azaz a fel nem használt segélyeket másnak
ítélhetik oda, s ha úgy döntenek, akár más területre is átcsoportosíthatják
(mint ahogy ezt gyakran meg is teszik).
Továbbá például az élelmiszer
segélyeket rendszerint tartós élelmiszerek formájában adják. Ami tehát megmarad,
másoknak különösebb plusz munka nélkül átadható, mivel általában és jellemzően
mindig több a jogosult, mint az odaítélhető támogatás.
Akkor igényel több szervezést az
elosztás, ha napi hordással meleg ételt biztosítanak a jogosultaknak.
Mindenütt, ahol a természetbeni juttatás e formáját választják, a szolgáltatásokban
dolgozók tudják, hogy mindig marad valamennyi étel, ezért megszervezik, hogy időben
más szociális intézményekbe jutassák az előre csomagolt, megmaradt ételt.
Kicsit más a helyzet a közmunkát megtagadó, vagy a munkából indokolatlanul hiányzók
esetében. Mindazok, akik ebbe a körbe tartoznak kötelezettek az
önkormányzattal, a munkaügyi központtal és a kijelölt segítő szolgáltatással
való együttműködésre. Ha a megállapodott együttműködést az érintettek megszegik,
adott a szankció, azaz elvesztik a közmunka lehetőségét, és ezzel járó
segélynél magasabb jövedelmet.
Túlzás, felesleges és jogsértő kettős büntetést alkalmazni, vagyis
az együtt nem működő egyéneket jogszerűen megfosztani a közmunkával járó
támogatásoktól egyrészről, és még ráadásul a közösség előtt is megszégyeníteni.
Viszont a más jellegű
támogatásokhoz hasonlóan, a közmunka megállapodás megszegésének önkormányzati
oldalra eső anyagi kára is elenyésző. Mivel a közmunkák többsége olyan típusú
munka, ami nem igényel hosszú betanítási időt, és általában több az igénylő,
mint a munkalehetőség, aktuálisan egy-egy ember kimaradása komolyan nem
veszélyezteti a tervezett munka elvégzését, és nehezen hihető, hogy e miatt más
munkát nem kaphat. Mindez szervezés és
előrelátás, valamint a közmunka programban szereplők jó együttműködésének
kérdése.
Más a helyzet, ha a közmunka
végzését nem előzte meg olyan szolgáltatási segítség, például az alkoholizmus
gyógyítása, vagy egyéb okból szükséges rehabilitáció, amely a
foglalkoztathatóságot segíti elő, és képessé teszi az érintetteket bárminemű
munkavégzésére.
Visszatérő tapasztalatunk, hogy a
közmunka után járó állami támogatások előnyei miatt a. A munkára nem kész és képes emberek, különösen, ha
nem kapnak személyre szabott segítséget, csak nagy szerencsével képesek
megállni a helyüket. közmunkába bevont emberek az önkormányzatok szemszögéből inkább a
jobban megtérülő normatíva tárgyai, mint a munkaerőpiaci integráció
elősegítésének alanyai
Az elmúlt két évtized, de az „Út
a munkához” programról szerzett tapasztalatok is pontosan mutatják, hogyha a döntéshozók csak a szavak szintjén
képesek komplex integrációs és rehabilitációs, reszocializációs programokban
gondolkodni, és statisztikai mutatóként, aktaként kezelik a munkanélküli
embereket, akkor kódolt a kudarc minden oldalon, és esély sincs arra, hogy
javuljon a foglalkoztatás.
Talán Ön is egyetért azzal, hogy
szemléletváltozásra van szükség a segélyezés kapcsán is. Az a kép, hogy minden segély ördögtől való, és csak negatív
hatásokkal jár, a modern társadalmakat jellemző, törvényszerű kockázatait
bagatellizálja. A segélyezési rendszer a társadalmi védelem elkerülhetetlen, és
tegyük hozzá, hogy minden hiedelem ellenére, a legegyszerűbb eszköze. Épp az
egyszerűsége miatt komplex változások, vagy ahogy Hódmezővásárhely képviselői esetleg
gondolták, morális megújhodás nem várható el tőle. A közösség előtti megszégyenítés meg egyenesen kontraproduktív, megosztó
és indulatkeltő, ezért komoly feszültségeket és konfliktusokat okozhat a
közösség életében.
Ma Magyarországon a bérből és
fizetésből élő emberek, akik nem tudnak tartalékokat felhalmozni, bármikor
kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy rászorulnak valamilyen segélyre. Segélyt
igényelni, az eddig is beépített fékek, a bürokratikus kötelmek miatt, már ma
sem egyszerű. És akkor még nem ecseteltük a segély igényléséhez kapcsolódó
megalázó helyzetek változatos válfajait. Véleményünk szerint, csak az gondolkodik újabb elriasztó
elemeken, aki pillanatnyi előnyöket lát, és nem számol azzal, hogy
akarva-akaratlanul egy szükséges, és sok tekintetben prevenciós
szociálpolitikai eszközt démonizál meggondolatlanul.
Nagy az esélye, hogy ilyen,
utólag gyártott magyarázatokkal alátámasztott megszégyenítő intézkedés után, a városban megrendülhet a szociális (jog)biztonságba
vetett hit. Ki remélheti ezek után, hogy az amúgy titkolni remélt
rászorultságának ténye jó kezekbe került, támogatást és segítséget várhat attól
az önkormányzattól, amelyik ilyen
eszközzel próbálja megnevelni az embereket. És ezen aligha változtat, hogy az
érintetteket előre figyelmeztették, hisz aki bajban van, és támogatást igényel
nincs abban a helyzetben, hogy számára méltányosabb szerződést követeljen.
Ha Önt és a képviselőket e
döntésükben az motiválta, hogy a fel nem használt támogatások gyorsan eljussanak
más jogosultakhoz, a nyilvános listáknál számos alkalmasabb, és hosszabb távon
eredményesebb eszköz áll a rendelkezésére: például az információ áramlás segítő
intézményközi, szakmaközi együttműködések javítása, vagy a szolgáltatási
kínálatok bővítése.
S hogy kifogjuk a szelet a vitorlából:
nem a segélyekkel való visszaélés mellett és nem az adófizető polgárok ellen
foglaltunk állást. A szociális munka etikai
kötelezettségének eleget téve, arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy
bármiféle szakszerű szociális, szociálpolitikai intézkedés alapja és szándéka a
XXI. században, egy uniós tagállamban csak a humánum, az emberi jogok tisztelete
és érvényesítése, a társadalmi, közösségi befogadás elősegítése lehet,
amely megillett mindenkit megkülönböztetés nélkül.
Végül, de nem utolsósorban a „szégyenlista”
a Szegénység és Kirekesztés Elleni
küzdelem Európai Évének minden fontos üzenetének, céljának és szándékának mond
ellent.
Csak remélhetjük, hogy nincs egy
másik szégyenlista, amelyre Magyarország azon polgármestereinek, képviselőinek
személyes adatai kerülnek fel, akik nem éltek a szegénység és kirekesztés
elleni Európai Év nyújtotta esélyekkel.
Tisztelettel
a Szociális Szakmai Szövetség
nevében
Pataki Éva, elnök
Budapest, 2010. 07.15.