Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A szülő térítési díjának megfizetése érdekében indult per Hódmezővásárhelyen

Az időskorúak otthonában gondozott szülő térítési díjának megfizetése érdekében indított pert a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás, az ügy tárgyalása csütörtökön kezdődött el a helyi járásbíróságon.

Kadocsa Géza bíró a tárgyaláson elmondta, a két alperes édesanyjának nyugdíja nem fedezi a társulás által fenntartott Kovács-Kűry Időkorúak Otthonának térítési díját. A társulás ezért kezdeményezte, hogy a felhalmozott különbözetet, mintegy 121 ezer forintot és az összeg kamatait a gyermekei fizessék meg. Az alaptörvény és a családok védelméről szóló törvény alapján ugyanis a nagykorú gyermeknek tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani.

Az alperesek ellenkeresetükben arra hivatkoztak, hogy az ellátásról az otthon és az idős hölgy kötött szerződést, így a fizetési kötelezettség is az asszonyt terheli. Kifejtették azt is, a tartás jogosultja édesanyjuk és nem az intézmény, valamint jövedelmük sem teszi lehetővé a díjkülönbözet kifizetését.

A per február elején folytatódik. Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense elmondta, az időskorúak otthonában évek óta gondot okoz, hogy nem lehetett kötelezni a lakók hozzátartozóit arra, hogy az intézmény szolgáltatásait megfizessék.

Azok az idős polgárok vehetik igénybe az intézmény szolgáltatásait, akiknek legalább négyórás gondozási, ápolási szükségletük van, amit a családjuk más módon nem tud biztosítani számukra. Az ellátás nem segély, hanem térítési díj ellenében biztosított szolgáltatás, amelyre folyamatosan jelentős kereslet mutatkozik – közölte a sajtóreferens.

A kétszáz fős otthon lakóinak többsége kiegyenlíti a teljes szolgáltatási díjat. A gondozottak ötödénél a család állja a költségeket, az ellátottak 25 százaléka azonban nem fizeti meg a teljes térítési díjat és – annak ellenére, hogy van hozzátartozójuk –, a rokonok sem rendezik a tartozást.

(MTI)

Megszakítás