Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A szuperlézerről is szó esett az Emlékpontban

A városi tanévnyitó programsorozat részeként a fizika iránt érdeklődő
diákokat és felnőtteket várták az Emlékpontban. A zseblámpától a szuperlézerig
címet viselő előadás egyben a Németh László Természettudományos Önképző Kör
nyitórendezvénye is volt.

Egy országos mozgalomhoz kapcsolódik a hódmezővásárhelyi
Németh László Természettudományos Önképző Kör létrejötte. A cél, hogy diákok és
tudósok minél gyakrabban találkozzanak egymással. Ettől a tanévtől kezdve
Hódmezővásárhelyen is lehetőség lesz minderre a Németh László Gimnázium és
Általános Iskola épületében. Az első rendezvény, amely a városi tanévnyitóhoz
kapcsolódott az Emlékpontban volt. Az előadás a szuperlézerről és az ötvenes
évek óta végrehajtott legnagyobb tudományos beruházásról, a Szegeden 63
milliárd forintból felépülő kutatóintézetről szólt.

– Ez egy olyan intézet lesz, amiben lézerek segítségével
keltünk olyan sugárzást, amiket kutatásokra használunk – mondta dr. Osvay
Károly egyetemi docens.

Az előadásból kiderült: biológiai kutatásokat is végeznek
majd, amelyet az orvostudomány és a gyógyszeripar fejlődését is segítheti. A
Németh László Természettudományos Önképző Kör tagjai általában kétheti
rendszerességgel találkoznak majd egymással.

Megszakítás