Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A tanyákat nem érinti a telekadó

Január végig kell leadni a telekadóval kapcsolatos bevallásokat a Polgármesteri Hivatalba. Újdonság, hogy a külterületi ingatlanokra is adót róttak ki, melyet mezőgazdasági művelés alól kivont földek után kell megfizetni. Kivételt a 6 ezer négyzetméternél kisebb tanyák képezik, ezek ugyanis nem adókötelesek.

Már korábban is volt olyan vállalkozói kör, akiket érintett a telekadó, de ezt az adófajtát a külterületekre csak ettől az évtől terjesztették ki Hódmezővásárhelyen.

– A külterületen a művelésből kivett területek után kell fizetni, ilyen például a tanya, az udvar, major, szérűskert, de még sorolhatnám, mert sok ilyen terület van. A lényeg viszont az, hogy a jogalkotó a törvényben úgy határozott, hogy a tanya elnevezésű kivett terület 6 ezer négyzetméterig adómentes, minden más viszont adókötelezettség alá esik – mondta Antal István, az Adócsoport vezetője.

A szakember a félreértések elkerülése végett azt is kiemelte, hogy a belterületen élő magánszemélyeknek nem kell készíteniük bevallást, és így adót sem kell fizetniük. A külterületekre vonatkozó telekadó pontos mértékéről a februári közgyűlés dönt, de az ezzel kapcsolatos bevallásokat a hónap végéig el kell juttatni a Polgármesteri Hivatalba. Az ehhez szükséges dokumentumot vagy már megkapták az érintettek, amennyiben nem, a város honlapjáról le lehet tölteni.

Megszakítás