Az Eötvös József Székhelyintézmény tanulói minden évben
megmutatják, hogy a tanuláson kívül mi máshoz értenek igazán. Idén a Mozaik
Kamarateremben került sor a Tehetségek délutánjára.
Hosszas előkészítő munka után végül mintegy harminc fiatal állt
színpadra, hogy az iskolában ismeretlen oldalát is megmutassa társainak és a közönségnek.
Az idei év újdonságaként az intézményben működő színjáték tanszék
mozgásgyakorlatok tantárgyába belekerült a társas tánc is, így a diákok angol
keringőt, szambát és rock and rollt is előadtak. Voltak, akik inkább ének-,
illetve hangszeres tudásukat vagy színpadi kvalitásukat csillogtatták meg. Az
összeállításnál törekedtek a pedagógusok arra, hogy változatos és igényes
műsorok kövessék egymást.