Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Tiszta Szívvel Egyesület jótékonysági estje

Fergeteges hangulatban telt a hódmezővásárhelyi Tiszta
Szívvel Egyesület és a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány által
rendezett jótékonysági est, melynek a Fekete Sas adott otthont. A
zsúfolásig megtelt bálteremben a vendégeket Berki Tamás dzsesszénekes
és a Budapest Jazz Orchestra szórakoztatta

A két szervezet a jótékonysági est bevételét a Petőfi Művelődési
Központban rendezendő gyermeknapi műsorra fordítja, valamint a népkerti
játszótér végleges arculatának befejezéseként padok kerülnek
kihelyezésre és pótolják a szétvert ivókutat is – mondta el
megnyitóbeszédében a Tiszta Szívvel Egyesület egyik alapító tagja, dr.
Lázárné Megyeri Zita, aki szerint a közös célokért együtt kell sírni és
nevetni.

Berki Tamás azon kevés jazz-zenészek egyike, aki közvetlen
kontaktust tud teremteni hallgatóságával, rajongói az őszinte hangulatú
koncertjeiért szeretik, ahol a közönséggel szinte együtt lélegzik.
Berki Tamás rengeteget tett azért, hogy a jazz műfaját megszerettesse,
közelebb hozza az emberekhez. A Budapest Jazz Orchestra Európa egyik
legjobb bigbandje, amit számos külföldi díj, elismerés is bizonyít.
Repertoárjuk a jazzirodalom klasszikusaitól a modern kortárs jazzig
terjed. A 18 tagú együttesben játszik a vásárhelyi születési Almási
Attila is.

Férjével és kislányával jött el a jótékonysági estre Kocsis
Jánosné, aki elmondta, örömmel viszi minden alkalommal, arra a
játszótérre gyermekét, melynek létrejöttét sok vásárhelyi polgár
mellett ők is támogatták.

A rendezvény kiemelt médiatámogatója a Rádió 7 és a www.promenad.hu volt.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás