Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A tisztább Hódmezővásárhelyért

Közös
akcióval csaknem 1200 zsáknyi szemetet szedtek össze tavaly a külterületeken,
illetve a Vásárhelyre bevezető utak mentén az önkormányzat közmunkásai, a
Közterület-felügyelet munkatársai, valamint a Mezőőri Szolgálat.

– Komoly
terhet rónak a városra az illegális szemétlerakók – fogalmazott Benkő Zsolt. A
külterületi képviselő elmondta: az illegálisan lerakott szeméthalmok nem csak
csúnya látványt nyújtanak; a különböző jellegű hulladékot rejtő zsákok, az
eldobott gumiabroncsok, használt akkumulátorok szennyezik a környezetet, a
földet és az ivóvizet is.

– A 43-as és
a 47-es főutak mentén is rengeteg szemét gyűlik össze időről-időre – mondta el
Benkő Zsolt. – A két főút mentén a Közútkezelő Kht. dolga lenne a szemétszedés,
de – mint jelezték – nincs rá sem kapacitásuk, sem pénzük, így nem várhatunk
arra, hogy a Kht. takarítsa el a szemetet a főutak mentén, hanem nekünk, saját
magunknak kell megtennünk ezt. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a
közmunkások, a Közterület-felügyelet munkatársai és a Mezőőri Szolgálat
összehangolt munkával, folyamatos járőrözéssel lép fel a szemetelőkkel szemben –
fogalmazott a képviselő, hozzátéve: a környezetünk tisztasága elsősorban a város
lakóinak gondolkodásmódján múlik, hiszen saját környezetüket ők alakítják.

– A várostól
3 kilométerre van egy szeméttelep. Aki a bezsákolt szemetet kiviszi a városból,
vegye a fáradtságot arra, hogy elmegy a hulladékkal a szeméttelepig. Ott építési
törmeléket ingyen, kommunális hulladékot pedig néhány száz forintért legálisan
el lehet helyezni – fogalmazott Benkő Zsolt.

Ékes József
a sajtótájékoztatón elmondta: tavaly csaknem 1200 tonna szemetet gyűjtöttek
össze közterületen, utak mentén és külterületen.

– Ez mintegy
12 millió forintnyi többletköltséget jelent a városnak – tájékoztatott a
Városüzemeltetési Csoport vezetője. – Aki nem kijelölt szeméttelepen rakja le a
szemetet, gondoljon arra, hogy ezzel egyéb fejlesztésektől, például a
járdaépítéstől, vagy a csatornázástól vonja el az erőforrásokat.

Ékes József
arról is beszámolt, hogy ha a szemetelőt tetten érik, akkor háromezertől
húszezer forintig terjedő helyszíni bírságra számíthat; szabálysértési eljárás
keretében pedig a bírság összege akár százötvenezer forint is lehet.

Megszakítás