Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A tradicionális motívumoktól válik egyedivé

A Vásárhelyről elszármazott Bernád István képeiből nyílt
kiállítás a városi könyvtár aulájában. A képzőművész egyedi alkotásait november
19-ig lehet megtekinteni.

Bernád István jogászként dolgozik a fővárosban, de az
alkotásnak soha nem tudott hátat fordítani. Gyermekkorát Hódmezővásárhelyen
töltötte, ahol megszerette a képzőművészetet, az alapokat pedig még Csikós
Miklóstól sajátította el. Munkája mellett folyamatosan időt szakít a rajzolásra
is. A világ számos helyén volt már kiállítása, szülővárosába azonban már régen
hozta el munkáit.

– A kreativitás a lényeg – meglátásom szerint-, teljesen
mindegy, hogy készítek egy képet, vagy csinálok egy jogszabályt, mert mind a
két dolog új. Olyat hozok létre, ami még nem volt korábban – mondta Bernád
István.

Bernád István munkáiban a játékosságot tartja a
legfontosabbnak. Elsősorban a szürrealista irányzatot szereti, úgy véli, hogy
az ő művei is a valóság és az álom határán egyensúlyoznak. Képeit vékony
tustollal készíti, melyeket általában gazdagon díszít és éppen ezektől a
motívumoktól válnak teljesen egyedivé.

– Itt Vásárhelyen eljártam fazekasokhoz és azok tanítottak
engem korongozni, és a díszítő festészetre. A képeimen a díszítések, az
ornamentika, az a vásárhelyi fazekasok motívumrendszere. Bár Vásárhelyről
elszármaztam, de a gyökereimet a munkáimon keresztül megőriztem – mondta a
művész.

Bernád Istvánt még Fehér Csaba is arra bíztatta, hogy járja
saját útját, mert ez senki mással nem összetéveszthető és összehasonlítható.