Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A tudás érték címmel tartott előadást Klinghammer István a Németh László Gimnáziumban

Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár egy tíz állomásból álló előadássorozat részeként A tudás érték címmel tartott előadást a Németh László Gimnázium érettségi előtt álló diákjainak. A professor emeritus az MTA térképészeként beszélt a diákoknak, többek között az egyetemi autonómiáról és a kormány által indított ösztöndíjprogramokról is.

Személyes példáján keresztül mutatta be a pályaválasztás nehézségeit előadásában Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár a Németh László Gimnázium pályaválasztás előtt álló diákjainak. A Magyar Tudományos Akadémia térképész professzora ugyanis eredetileg gépészmérnöknek készült, és csak később tért át a térképészetre.

A felsőoktatásban eltöltött évek nem vesznek kárba – mondja a professzor –  később is lehet pályát módosítani, csak a fő irányt kell megtalálni. Majd az emelt szintű érettségi letételére buzdította a diákokat. A magyarországi egyetemek – tette hozzá – világviszonylatban is tartják jó színvonalukat.

– Van egy World of learning nevű kiadvány. Ide nem tudtam volna elcipelni, olyan vastag, mert több mint 20000 felsőoktatási intézmény van a világon számon tartva benne. Ebből a 20000-ből az első 400-450-ben lenni, az nem rossz.

– Egy egyetemnek a szintjét a tanári kar értéke adja meg, nem a szervezete és az infrastruktúrája. Ez egy nagy igazság. Vannak különbségek, de önök szabadon választhatnak – mondta Klinghammer István.

A hallgatók élhetnek a diákhitel lehetőségével, de az állami ösztöndíjrendszer is támogatja őket, amennyiben legalább 260 ponttal zárják középiskolai tanulmányaikat.

– Tavaly 240 volt, idén 260 lett a minimum, ez azért van, mert vannak olyan szakok, ahol nagyon rátermett hölgyek és urak vannak ugyan, de amelyekhez inkább manualitás kell, viszont itt is emelni kellett a ponthatárokat. Ez azt jelenti, hogy a következő években évi 20 ponttal emelkedik a ponthatár, én azt szeretném, hogy ez egészen 300 pontig emelkedjen, de ez azért nem probléma, mert a fiatalság messze e fölött teljesít – mondta Klinghammer István.

Tizenhat szakon, köztük a jogász és a közgazdász képzéseken 420 és 460 között marad az a ponthatár, amellyel az állami ösztöndíjprogramba bekerülhetnek a diákok.

 A ponthatárok emelkedése és a felsőoktatási keretszámok változása ellenére a továbbtanulási kedv nem csökkent. A felsőoktatásba idén nyáron 95 ezren jelentkeztek, ugyanakkor ebben az évben csak 58 ezren tettek sikeres érettségi vizsgát.

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove girişjojobetjojobet girişkavbetmeritking
Megszakítás