Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A tudás játszotta a főszerepet a könyvtár programsorozatában

A „Beszéljünk
egymással, tanuljunk egymástól” elnevezésű országos rendezvénysorozat helyi
programjai a tudás köré szerveződtek. Bemutatkoztak a könyvtárban a Bessenyei
Ferenc Művelődési Központ szakkörei, de néprajzi előadást is hallhattak az
érdeklődők.

Az „Összefogás a könyvtárakért”
című országos rendezvénysorozatba kapcsolódott be a vásárhelyi könyvtár,
melynek egyik állomása a „Beszéljünk egymással, tanuljunk egymástól” elnevezésű
rendezvény. A praktikus tudás jegyében látták vendégül a Bessenyei Ferenc
Művelődési Központ szakköreit az olvasóteremben. Nemcsak munkáikat hozták
magukkal a szakkörvezetők, de be is mutatták az elkészítési technikákat.

– Különböző kézműves szakköreink
vannak, van köztük hagyományőrző szakkör és modernebb technikákkal foglalkozó.
Ma a tűzzománcosok, foltmozaikosok, a gyöngyfűző szakkör, a szövőszakkör, a
hímző, a gyöngyékszer-készítő és a kötő-horgoló szakkör mutatkozik be – mondta
Terjékné Kaposi Andrea, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
programszervezője.

A programsorozat keretében
„Öröklődő tudás” címmel tartott előadást az olvasóteremben Terjék Viktória
néprajzkutató. A Tornyai János Múzeum néprajzi gyűjteményét Kis Lajos alapozta meg még a huszadik század elején,
mára közel 9000 tárgyat számlál.

– A legnagyobb
gyűjtemény-együttes a kerámia gyűjteményünk, ez a legértékesebb is. Textíliák
is találhatók benne, amelyből a vásárhelyi hímzést érdemes kiemelni, emellett
bútorok, használati tárgyak, munkaeszközök találhatóak a gyűjteményben – tudtuk
meg Terjék Viktória néprajzkutatótól.

A
programsorozat szombaton a „Tudáspróba” rendezvényével folytatódott a Németh László
Városi Könyvárban és október 9-én zárult a Könyves Vasárnappal, amelynek
keretében ingyenes beiratkozással, kézműves foglalkozásokkal, könyvtárbemutató
sétával és könyvvásárral várták az érdeklődőket, ahol 10 forintos egységáron
tehetnek szert a könyvekre.