Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A vásárhelyi festő, aki országos jelentőségű életművet alkotott

Fodor József, a krónikás festő címmel jelent meg a vásárhelyi
festőművész életét és munkásságát összegző művészeti album, amelyet ünnepélyes
keretek között mutattak be az érdeklődőknek a Városháza dísztermében.

December 9-én ünnepelte volna 74. születésnapját Fodor József. Az ő
halálával az egyik legjobb polgárát és „a vásárhelyi festőt” veszítette el város
– emlékezett a néhai művészre a róla készült album bemutatóján dr. Lázár
János polgármester. – A téma kiválasztása és a vásárhelyiek szeretete tette a vásárhelyi festővé Fodor Józsefet és ez a szeretet az, ami életre hívta
most ezt a könyvet, és amely ilyen sokakat szólított ide.

A művészeti albumot dr. Feledy Balázs, Fodor József egykori barátja és
szakmai társa írta. Az összeállításában komoly szerep jutott az életmű
ápolójának, a művész özvegyének is.

– A szülőföld szeretete az, amiből ilyen egyetemes értékkel bíró életmű
születhetett. Nagyon ritka az, hogy valaki nemcsak a hazáját, hanem a közvetlen
környezetét is ennyire szeresse. Mindezeknek köszönhetően egy olyan
következetes festői életmű jött létre, amely igenis országos jelentőségű. A
kötet is többek között erre hívja fel a figyelmet. Azoknak is érdemes kezükbe
venniük ezt az albumot, akik régóta és jól ismerték Fodor Józsefet, mert új
információkkal és élményekkel gazdagodhatnak – mondta Feledy.

– Egy nagy ember az emlékezetekben akkor marad meg, ha halála után az első
évtizedeben  gondozzák munkásságát – ezt már Prof. Dr. Gyulai József
akadémikus  mondta, aki még gyerekként került közeli kapcsolatba a
festőművésszel. – Ebben az esetben mind a város, mind a család komoly erőfeszítéseket
tesz, és ez hozzájárul ahhoz, hogy Fodor József folyamatosan a köztudatban
maradjon, a megérdemelt helyén.

A képzőművészeti album bemutatóján még Maklári László, a Fővárosi Operettszínház főigazgatója, Osváth László újságíró,
valamint Szabó Tamás képzőművész is felidézte emlékeit a festőművészről.

Megszakítás